Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
MA IS GYŐZTEK A FIÚK!
Ennél szebb évzárásról nem is álmondhatunk! Folytatta győzelmi szériáját az UTE, miután a mieink a jelenleg zajló Erste Liga-idényben először múlták felül a ligautolsó dunaújvárosiakat. Az idegenbeli találkozón 3:2-re győzött Virág Csaba csapata, ezzel tíz napon belül már a negyedik sikerüket aratták, és összeségében öt meccses győzelmi szériában vannak.
KIÜTÉSES GYŐZELEM AZ FTC ELLEN
A kapuban remeklő Rajna Miklós vezetésével gigászi küzdelem után győztük le 5:1-re a jégkorong Erste Ligában azt a Ferencvárost, amelyet idegenben több mint öt év után sikerült újra megverni. Az FTC vezetőedzője szerint csapata az utolsó harmadban összeomlott az UTE ellen.
Dr. Mayer Mihályra emlékezünk
SZAKOSZTÁLYUNK IDEI DÍJAI
Az elmaradt évzárónk helyett itt gratuláluk sportolóinknak, kollégáinknak
GYŐZELEM A VASAS ELLEN
A november végén hazai pályán 8:6-ra megnyert Megyeri úti mérkőzés után ezúttal idegenben is legyőzte felnőtt férfi jégkorongcsapatunk a Vasast az Erste Ligában, a hosszabbításban Kyle Just és Bodó Christopher összjátéka döntött.
VERSENYZŐINK A FELNŐTT OB-N ÉS A KEREKESSZÉKES OB-N VETTEK RÉSZT
Gratulálunk az eredményekhez!









