Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
Véget ért az Országos Csapat Bajnokság
Az UTE United Leads curling csapat tagjai végül ezüstéremmel a nyakukban állhattak fel a dobogóra.
Fantasztikus zágrábi hétvégét zártak a tőrösök
Szakosztályunkból hárman utaztak ki Zágrábba, és mindannyian éremmel térhettek haza!
Elhunyt Borsos Barna
Tiszteletére 2026. március 9-én, hétfőn 19 órától gyertyagyújtást szervezünk a Szilágyi utcai Jégcsarnoknál.
döntöbe jutott az UTE United Leads
Az elődöntőben igazi rangadó várt ránk az addig veretlen Vasas G-Force ellen. A mérkőzés végig feszült, magas színvonalú csatát hozott, ahol minden dobásnak súlya volt.
Három Ob eredményei
Az elmúlt két hétvégén három Országos Bajnokság is lezajlott az atlétika világában. Az edzők beszámolóit olvashatják.
AMERIKAI ÁTLÓVAL ERŐSÖDTÜNK
Gloria az Egyesült Államokban született, és ott is kezdett röplabdázni, több egyetemi csapattal is sikereket ért el, majd 2023-ban előbb Puerto Ricóban, majd a Bundesligában is légióskodott.
Aranyos hétvége
Az „aranylány” - Gábor Barbara - a hétvégén két aranyéremmel gazdagította éremgyűjteményét!
A MÁRTON IKREK MÁR A FORBES LISTÁJÁN IS OTT VANNAK
Az olimpiai bajnok Márton Viviana és a kétszeres világbajnok Márton Luana is szerepel a mértékadó Forbes magazin listáján, ahol a 30 év alatti sikeres magyarokat szedték egy csokorba.
ÖT JÁTÉKOSUNKAT IS MEGHÍVTÁK AZ U15-ÖS VÁLOGATOTTBA
Március elején két csoportban edzőtáborozik Telkiben a magyar U15-ös nemzeti csapat, az összetartásra 4+1 fiatal tehetségünket hívták meg.









