Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
Hazai pályán sikerült egyenlítenünk a rájátszásban!
A győzelem után biztossá vált, hogy még egyszer hazai pályán fogadjuk ellenfelünket
Egy érem már van, jöhet a következő
Interjút készített Ancsin Kittivel az Újpesti Napló
A BKFM vendége volt röplabda csapatunk vezetőedzője és csapatkapitánya!
Milodanovics Andrea és Grózer Anna beszélt az együttes múltjáról, jelenéről és a jövőjéről
Közzétették a rájátszás időpontjait
Március 19-én idegenben, az Aluprof TF-Budapest ellen játszanak először röplabdásaink
Az ötödik helyen végzett női röplabda csapatunk az alapszakaszban
Az utolsó két meccsüket is megnyerték a lányok az MTK és a Budaörsi DSE ellen
Az alapszakasz utolsó hazai mérkőzése következik pénteken
Minden szurkolót szeretettel várunk február 20-án 17.00 órás kezdéssel az MTK elleni röplabda meccsre! HAJRÁ UTE!!!
Harmadik helyen végeztünk a Magyar Kupa idei kiírásában
Legutóbb 2001-ben értük el a dobogó legalsó fokát
Hétfőn 17.00-kor ismét a Gödöllővel játszunk
Drukkoljunk ma együtt röplabdásainknak a Tungsram Sportcsarnokban! HAJRÁ LÁNYOK! HAJRÁ UTE!!!









