Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
KÉT UTE JÁTÉKOS AZ U15-ÖS VÁLOGATOTTBAN
Joó Ferenc és Kovács Erik ebben a szezonban már harmadik alkalommal vett részt a nemzeti válogatott összetartásán. Legutóbb barátságos felkészülési mérkőzéseken szerepeltek a fiúk, most pedig a 4 nemzet tornáján ölthettek magukra a címeres mezt.
ISTEN ÉLTESSE DUNAI ANTALT
A klub Megyeri úti székházában köszöntöttük a háromszoros magyar gólkirály, európai ezüst- és bronzcipős, olimpiai bajnok, hétszeres magyar bajnok labdarúgónkat, Dunai Antalt, aki a napokban lett 80 esztendős.
SARLÓS ANDRÁS 70 ÉVES
A hetvenes és nyolcvanas évek legjobb újpesti beállósaként számtalan klubsikerert ért el a Dózsával. Ötször nyert magyar bajnoki címet, kétszer lett kupagyőztes, komoly nemzetközi mérkőzéseket játszott a csapat színeiben, később pedig elsősorban utánpótlásedzőként segítette a lilák, illetve a korosztályos magyar válogatottak munkáját.
80 ÉVES A GÓLKIRÁLY
Zsinórban hétszer nyert magyar bajnoki címet a lila-fehérekkel, háromszor lett magyar gólkirály, európai ezüst- és bronzcipősként korának egyik legeredményesebb csatára volt. Hosszú évekig edzősködött Spanyolországban, és irányításával járt utoljára magyar válogatott olimpiai tornán. Klubunk egyik legnagyobb legendája, az UTE örökös bajnoka, Dunai Antal 80 éves lett.
TAVASZINDÍTÓ TORNAGYŐZELEM
Összesen 10 csapat részvétével zajlott a torna, amely során hibátlan mérleggel sikerült megnyernünk a győztesnek járó trófeát és Gerhardt Márk személyében a torna gólkirálya is a mi csapatunkból került ki.
U15 A DOBOGÓ LEGFELSŐ FOKÁN
2023. február 26-án az Újpesti Torna Egylet győzelmével ért véget a BLSZ U15 Téli Futsal Torna a budafoki Fonyódi Antal Sportcsarnokban. A torna második helyezett csapata a Mészöly Focisuli lett, míg a dobogó alsó fokát a Kispest SE szerezte meg.
CSODÁS EZÜST
U10-es csapatunk múlt hétvégén Monoron a New Year Cup-on remekelt. A meghívásos tornán a játékosok 4+1-es felállásban, fedett pályán mérhettek össze a tudásukat.
AUSZTRIÁBAN REMEKELT AZ U9-ES CSAPAT
A 4 fős csoportunkból hibátlan mérleggel jutottunk elődöntőbe, ahol szintén sikerrel vettük az akadályokat. A döntőben is magabiztos, lehengerlő játékot mutattak be a fiúk, így megérdemelten hódították el a győztesnek járó trófeát.
GYERTEK FOCIZNI!
Szeretettel várunk minden foci iránt érdeklődő, 5 és 15 éves kor közti fiút és lányt!
"KISSRÁC VOLTAM ÉN" KÖNYVBEMUTATÓ
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a "Kissrác voltam én" című könyv bemutatójára, 2023. január 20-án, 16:30 órától.








