Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
A NYÍREGYHÁZÁT IS LEGYŐZTÜK
Felnőtt csapatunk a FATUM Nyíregyházát fogadta a TIPPMIXPRO Női Extraliga második fordulójában. A korábban jóval erősebb, idén rengeteg sérülttel küzdő örök riválist ezúttal nagy fölénnyel győztük le alig egy óra alatt.
SZEZONNYITÓ DUPLAHÉTVÉGE
Gyertek el minél többen, töltsük meg a lelátót, és szurkoljuk ki együtt a sikert!
KÉT GYŐZELEMMEL KEZDTE A SZEZONT U20-AS CSAPATUNK
A Szolnok és a Gödöllő csapata volt az ellenfelünk az alapszakasz 2. fordulójában. Fegyelmezetten és magabiztosan játszottunk, ennek eredménye két 3:0-ás győzelem.
MEGVÉDTÜK A PORSCHE KUPÁT
A lányok délelőtt a házigazda Tatabánya, délután a Haladás csapata ellen nyertek, mindkettőt 3:0-ás szettaránnyal.
MEGVANNAK A MAGYAR KUPA ELLENFELEINK
Kisorsolták a 2026/27-es szezon Magyar Kupa küzdelmeinek a párosításait. idén ismét mindkét csapatunk nekivág a párharcnak, ráadásul mindkét gárdánk a nyolcaddöntőben kezdheti meg a szereplést.
CSEH NÉGYES ÜTŐVEL TELJES A KERETÜNK
Sarah Cruz cseh válogatottként, több ország bajnokságában szerzett rutinnal érkezik Újpestre. Új szélső ütőnk erőteljes támadójátékával, hatékony sáncmunkájával és versenyző mentalitásával szeretné segíteni csapatunkat.
ARGENTÍN ERŐNLÉTI EDZŐVEL ERŐSÖDÖTT A SZAKMAI STÁB
Lautaro Bonzi Argentínából érkezett Újpestre, hogy erőnléti edzőként segítse csapatunk munkáját. Számára a fizikai felkészítés jóval több az erőfejlesztésnél.
BOLGÁR VÁLOGATOTT FELADÓT IGAZOLTUNK
Lora Slavcheva bolgár bajnoki és kupagyőztesként, Bajnokok Ligája- és válogatott tapasztalattal érkezik Újpestre
GRÉTA ÚJRA ÚJPESTEN
A 13-as mez új tulajdonosa bajnoki ezüstéremmel és nemzetközi kupatapasztalattal érkezik csapatunkhoz.
BRONZÉRMET JELENTŐ TÖRTÉNELMI SIKER
A U18-as válogatott tegnap 3:1-arányban elvesztette az elődöntőt a törökökkel szemben, bár jó ideig versenyben tudtunk maradni a félholdasok végül mégis érvényesítették a papírformát. A bronzérem azonban óriási siker az U18-as Európa-bajnokságon!









