Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
Debreceni HK - UTE 4:5 bü. (3:0, 1:2, 0:2, 0:0, 0:1)
Négygólos hátrányból nyertük meg a találkozót.
Ma ismét a Jászberény ellen játszanak röplabdásaink
Mindenkit szeretettel várunk 17:00 órás kezdettel!
Tótka Sándort az év legjobb versenyzői között ismerték el
A Kajak-kenu Szövetség gyorsasági szakágban az év férfi kajakosa címét adta át versenyzőnknek
Antonio Oliva edzőtábor
2016. január 16-17-én Újpest vendége lesz a nemzetközi hírű kumite instruktor
Amíg élek, ezt szeretném átadni a tanítványaimnak: gondolkodj, és utána rúgj!
Zámbó Sándor balszélső, középpályás, az Újpest ifjúsági csapatában kezdte pályafutását, és 1962-ben mutatkozott be az első osztályban
Ismét Kotsis Edina a legjobb!
A Magyar Taekwondo Szövetség immár kilencedik alkalommal választotta meg legjobbjának sportolónkat
Kozák Danuta a határait feszegeti!
"Nagyon örülök, hogy újra összeültünk, és nyerni tudtunk Gabival, hiszen ezzel új kapuk nyíltak meg Rióba."
Érmes évzárás a vívóknál
Egyéniben és csapatban is remekeltek vívóink a Magyar Bajnokságon
Az év utolsó két versenyén összesen 57 érmet szereztek karatésaink
Egyéniben és csapatban is érmesek lettünk
Győzelem az ünnepek előtti utolsó bajnokin!
UTE - Debreceni HK 3:0 (0:0, 3:0, 0:0)
A Magyar Curling Szövetség év végi díjai közül számos került UTE-s kézbe
Az UTE Bálnák Kínában versenyeznek egy meghívásnak köszönhetően. HAJRÁ LÁNYOK!
Hat nap alatt három mérkőzés vár röplabdásainkra!
Két bajnoki és egy Magyar Kupa összecsapást játszik csapatunk
A szezon legjobb játékával nyertünk a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén
Jászberényi RK-UTE 0:3 (-13,-18,-16)
Nemzetközi versenyen is jól teljesítettek birkózóink
7 érem született Ausztriában, ami dobogós helyet jelentett a csapatversenyben is
Két aranyérem a Rudolf Farmadin Emlékversenyről
Loyal Lili és Nichols Dávid szerzett érmet Karate szakosztályunkból
Sportfotók a Nemzetiben
Fotókiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban, ahol egykori sportolóinkról készült képekkel is találkozhatunk
Lemhényi Dezsőre emlékezünk
Egykori vízilabdázó olimpiai bajnokunk 98 évvel ezelőtt született
Kilenc nap alatt háromszor is megmérkőzünk a Jászberény csapatával!
Egyszer a bajnokságban, kétszer a Magyar Kupában találkozunk ellenfelünkkel
Két második helyet szerzett Gyurta Dániel Amerikában
Daninak 100 -és 200 méter mellen sikerült a másodikként beérnie
Klubunk gyaloglója, Rácz Sándor is olimpiai kvótát szerzett!
Papp Krisztina, Madarász Viktória és Szabó Barbara után újabb UTE-s atléta lesz ott Rióban!
Tótka Sándor lett a 2015-ös év férfi kajakosa!
Múlt és jelen találkozása – a szövetség díjazta az esztendő legjobbjait
5 aranyat, 2 ezüstöt és 4 bronzérmet hoztak haza vívóink
A december eredményekben gazdagon köszöntött be Vívó szakosztályunknál
Gyurta Dániel is kandidál a NOB sportolói bizottságába!
Gyurta Dániel is jelentkezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába, amelynek négy megüresedő helyére összesen 24-en pályáznak
Holnap az FTC elleni meccsel ünnepli Jégkorong szakosztályunk 60.születésnapját
A holnapi meccsen ital és pogácsa várja szurkolóinkat
Nálunk járt a Mikulás!
Egy sportos délelőtt keretében kicsik és nagyok együtt várták a Mikulást
Péni István nyerte a zágrábi légfegyveres versenyt
A zágrábi 10 méteres versenyen mind a négy számban voltak magyar döntősök, érmet azonban csak Péninek sikerült szereznie
Berki Krisztián már a 2020-as olimpiára készül!
"Csak az jár a fejemben, hogy a 2020-as tokiói olimpiára szeretnék kijutni."
Birkózóink két ezüstöt hoztak Kaposvárról
A Diák I.Magyar Bajnokságon versenyeztek sportolóink
Gyurta Dániel egy ezüsttel zárta a rövid pályás Európa-bajnokságot!
Magyarország végzett az éremtábla elején (11 arany, 3 ezüst, 1 bronz)
Holnap a TEVA Gödöllő RC ellen játszanak röplabdásaink
Mindenkit szeretettel várunk egy kis Mikulás napi meglepetéssel egybekötött szurkolásra!
60 éves Jégkorong szakosztályunk!
Pénteken a Megyeri úton fogadjuk a dunaújvárosi Acélbikákat. Mindenkit szeretettel várunk!
Kovács Benjámin megnyerte a férfiak Mezei Futó Magyar Liga 3.versenyét
Benjámin győzelmével megerősítette vezető helyét a Mezei Magyar Liga pontversenyében
Gyurta Dániel: "Pont a kísérleti év végén!"
Gyurta Dániel a 200 m mellúszás címvédőjeként és világcsúcstartójaként utazott el a magyar válogatottal vasárnap a netánjai rövid pályás úszó-Európa-bajnokságra
Az égi csapatban folytatja...
Ma délután a Megyeri úti temetőben elbúcsúztatták szerettei, barátai Várhidi Pált, az Újpest legendáját.
Mohamed Aida olimpiai részvételt érő helyen áll!
Három versennyel a riói kvalifikációs sorozat vége előtt klubunk vívója olimpiai részvételt érő helyen áll
ASC Corona Brasov - UTE 1:7 (0:3, 1:2, 0:2)
Megérdemelt, magabiztos győzelmet aratott csapatunk Brassóban
Füredi Rebeka 5.helyen végzett az U21 Eb-n
Taekwondo bemutatón vettek részt sportolóink az Év egyetemi sportolója díj átadóján
Hagyomány, Tisztelet, Barátság- Együtt az UTE-ért!
A Baráti kör szeretettel várja mindazok jelentkezését, akik szívesen tartoznának lila-fehér közösségünkbe!
Ma Erdélyben játszanak jégkorongozóink
Az ASC Corona Brasov ellen lépünk ma jégre helyi idő szerint 18:30-kor
Várhidi Pált november 30-án 14.00 órakor a Megyeri temetőben búcsúztatjuk
Emlékét tisztelettel megőrizzük!
Hat dobogós helyezés a serdülő judo OB-ről
Harmath Eszter és Nyíri Niki aranyérmet szerzett a hétvégén
László Luca ezüstérmes lett a Felnőtt női kard válogató versenyen
Hétvégén 28 vívó közül állhatott versenyzőnk dobogóra
A Nyíregyháza sem tudta megtörni a hazai veretlenségünket
Kettőből kettő a heti bajnoki mérlegünk!
Ma a miskolci Jegesmedvék csapatát fogadjuk
Mindenkit várunk ma 18.00 órára a Megyeri úti Jégcsarnokba! HAJRÁ CSAPAT!
-2430/CZ7A6309-34.jpg)





































-2382/CZ7A7605.jpg)







