Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!
Nagyon boldog - egészségben, örömben, békességben, sikerben és vidámságban gazdag - új évet kívánunk minden kedves sportolónknak, edzőnknek, dolgozónkanak, szurkolónknak és szeretteiknek!
GYŐZELEMMEL ZÁRTA AZ ÉVET JÉGKORONG CSAPATUNK
Nem unatkoznak az ünnepek alatt az Újpest hokisai, a december 23-i miskolci vendégjáték után decemben 28-án a Ferencváros volt az ellenfél, december 30-án pedig a FEHA19 látogatott a Megyeri útra.
CAMILA HIRUELA VEZETI A MEZŐNYT
Az MRSZ által nyílvántartott statisztikák alapján a Magyar Bajnokságban Camila Hiruela szerezte eddig a legtöbb pontot.
DOBOGÓN VÉGEZTEK IFJÚ TEHETSÉGEINK
A téli szünet előtti utolsó hétvégén került megrendezésre az I. UTE International Cup az U10-es korosztályban. Az igazán nívós rendezvénynek akadémiánk röplabda csarnoka adott otthont.
AZ ÉV NŐI KAJAKOSA: RENDESSY ESZTER
Elsősorban saját magához képest szeretett volna fejlődni idén Rendessy Eszter, ám ezt bőven túlteljesítette. Az UTE 20 éves kajakosa ötszáz egyesben mindkét hazai válogatót megnyerte, majd élete első felnőtt világbajnokságán döntőzött, az Európa-bajnokságon pedig második lett.
107 ÉVE SZÜLETETT ZSENGELLÉR GYULA
A felejthetetlen egykori labdarúgónk, Zsengellér Gyula, akit mindenki csak Ábelnek ismert 107 évvel ezelőtt ezen a napon született. Az Újpest legendás játékosa a Magyar Nemzeti csapat 1938-as világbajnoki szereplésekor vált világszerte ismertté.
ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNUNK
Örömökben és pihenésben gazdag napokat kívánunk minden sportolónknak, edzőnknek, munkatársunknak, szurkolónknak és szeretteiknek!
KEZDŐLÖVÉS - ÁTADTUK AZ ÚJ JÉGCSARNOKOT
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Őze István klubigazgató kezdőlövésével avattuk fel az UTE legújabb létesítményét, a Szilágyi utcai új jégpályát, az újpesti utánpótlás edzőközpontját.
ÁTADTUK KÖZÖSSÉGÜNK AJÁNDÉKAIT
Kedden délután a Megyeri úti gyűjtőpontról a Baptista Szeretetszolgálat bázisára vittük a rászoruló gyereknek szánt karácsonyi ajándékokat.
GYŐZELEM - MADÁCSI TRIPLÁVAL
Gólzáporos meccset nyert meg 7:4-re a kulcsjátékosokat nélkülöző UTE a DAB ellen. Fiatal támadónk, Madácsi Benedek karrierje első mesterhármasát szerezte meg.
127 ÉVES A MOB
A Magyar Olimpiai Bizottság Magyarország harmadik legrégebbi, ma is működő társadalmi szervezete. A nemzeti olimpiai bizottságok között is az elsők egyike.
ALAPSZAKASZ GYŐZTES AZ U14
A három pont megszerzésével eldőlt a tabella első helyének sorsa, ugyanis a Pre-Akadémia neveltjei 10 mérkőzésen összesen 27 pontot gyűjtve már biztosan megnyerték az alapszakszt.
TARR VIVIEN KARÁCSONYI ARANYAT NYERT
Sportlövőink az eszéki Christmas Cup 2022-es versenyen mérettették meg magukat, ahol remek eredményekkel zárták az évet!
REMEKELT AZ U13-AS CSAPAT
A két napos tornán rengeteg külföldi csapat és magyar egyesületek egy évvel idősebb korosztályai voltak jelen. Fiaink az 5 lejátszott mérkőzésükön egyszer sem találtak legyőzőre.
CSAPAT EZÜST A SZEZONZÁRÓN
Taekwondos versenyzőink az idei évet Zágrábban zárták a 20. Adidas Maksimir Cup-on. A hat ország, több mint 470 versenyzőjét felsorakoztató nemzetközi versenynek 12 fős csapattal vágtunk neki.
NAGY BERNADETT LETT AZ ÉV BIRKÓZÓJA
Jelentős elismerésben részesültek sportolóink az év végén. Nagy Bernadett az év birkózója címet nyerte el, Laposa Márk kerületi kiváló sportoló, Szilágyi György Benedek pedig jó tanuló, jó sportoló lett.
ÖTTUSÁZÓINK MINDENT VITTEK
A Magyar Öttusa Szövetség Évzáró Vacsoráján Gulyás Michelle az év felnőtt női öttusázója, Szép Balázs az év felnőtt férfi öttusázója, míg Tamás Botond az év U19-es férfi öttusázója címet érdemelte ki!
NÉGY ARANY BEZSEBELVE
A Papp László Felnőtt Magyar Bajnokságon jártak az UTE Madárfészek Nemzeti Ökölvívó Akadémia sportolói.
VÉRBELI DERBIT NYERTÜNK
Már az első tíz percben annyi minden került a jegyzőkönyvbe, mint máskor egy egész mérkőzésen. A parázs hangulatú meccset végül 4:2-re az Újpest nyerte meg a Ferencváros ellen.
TARR VIVIEN ARANYÉRMES
A belgrádi GP első napja sikerrel zárult, hiszen Tarr Vivien légpuska 60 lövéses női versenyszámban a dobogó legfelső fokára állhatott.
KAPUVÁRI LILIÁNA ARANYÉREMMEL ZÁRTA AZ ÉVET
Az év utolsó nemzetközi versenyén 16 ország 340 női versenyzője állt rajthoz a tornán. Egyesületünket Kapuvári Lili képviselte mégpedig úgy, hogy aranyéremmel tért haza.
ISTEN NYUGOSZTALJA KOCSIS SÁNDORT
Kiváló footgolfozónk, Kocsis Sándor a versenyről hazafelé vezető úton rosszul lett és mire szakavatott orvosi kezek közé került, már nem lehetett megmenteni az életét.
ÖRDÖG NÓRÁVAL FOLYTAT KAMPÁNYT AZ UTE
A népszerű műsorvezető a Cipősdoboz-akció idei nagyköveteként a lila-fehér szurkolókat kérte arra, hogy adakozzanak a Baptista Szeretetszolgálat adománygyűjtésén. Az Újpesti Torna Egylet (UTE) idén először hivatalos gyűjtőpontja lett a rászoruló gyerekeket célző jótékényosági akciónak.
IDÉN IS CSATLAKOZTUNK A CIPŐSDOBOZ AKCIÓHOZ
Idén hivatalosan is csatlakoztunk a Cipősdoboz akcióhoz, így az UTE Megyeri úti klubházának portáján már várjuk a Cipősdobozokat, hogy a Baptista Szeretetszolgálattal ismét együttműködve gyűjtsük a felajánlásokat a rászoruló gyerekeknek.
PÁPAI ZOÉ EZÜSTÉRMES
Klubunk vívója ezüstérmet szerzett a magyar női kardcsapattal a hétvégi sosnovieci junior kard Világkupán.
PARÁDÉS GYŐZELEM A GYERGYÓ ELLEN
Hátrányból fordított csapatunk az Erste Liga listavezető Gyergyói HK ellen. A középső harmadban különösen bravúrosan játszott az Újpest, a sok hiányzó ellenére négy gólt szereztünk zsinórban, és végül 4:3-ra nyertük a mérkőzést, amelyre a Mikulás is kilátogatott.
ARANY ÉS EZÜST IS CSILLOG
Úszóink, Kaiser Dominik és Papp Sebestyén a 4X200-as gyorsváltó tagjaként nemzetközi versenyt nyertek Prágában. --_-és egyéniben is szépen szerepeltek a Prágában rendezett versenyen.
GYERTEK HOLNAP MIKULÁS SAPKÁBAN
Várunk minden kedves szurkolót a Megyeri úton, hangolódjunk az ünnepi időszakra egy UTE-Gyergyói Hoki Klub mérkőzéssel!
HÁROM PONTOT ÉRŐ GYŐZELEM A KAPOSVÁRON
Harcos játék jellemezte lányainkat a Kaposvár elleni mérkőzésen. A végeredmény végül három pontot érő győzelemmel ért véget.
VERES AMARILLA EURÓPA-BAJNOK
Veres Amarilla 15:8 arányban győzte le a lengyel Fidrych Martát, a kerekesszékes vívó Európa-bajnokság párbajtőr, A kategória fináléban!
VERES AMARILLA BRONZÉREMMEL KEZDETT
Női Kard "A" Kategóriában egyéniben bronzérmet szerzett Nemcsik Zsolt tanítványa.
KANADAI CENTERT IGAZOLTUNK
„Azért választottam az Újpestet, mert a csapat erős, az edzők nagy tudásúak, a klubnak pedig jó hírneve van."
JUNIOR ÚSZÓINKAT KÖSZÖNTÖTTÜK
A mai napon köszöntöttük az Úszó szakosztály két junior versenyzőjét, akik a 2022. Junior Világbajnokságon és az Európa-bajnokságon öregbítették egyesületünk hírnevét.
IRÁNY AZ EB!
Lezárult a kvalifikációs versenysorozat a 2023- évi korosztályos Európa-bajnokságra. Egyesületünket kilenc sportoló képviselheti majd a rangos megmérettetésen.
ÉREMESŐ KIS KARATÉSAINKNÁL
Karatésaink a Kodomo-Kupán jártak, ahonnan szebbnél szebb eredményekkel tértek haza.
GULYÁS MICHELLE LETT A A VILÁG LEGJOBBJA
Az UTE versenyzőjét választotta a világ legjobb női öttusázójának 2022-ben a Nemzetközi Öttusa Szövetség.
PONTSZERZÉS A CSÍKIAK ELLEN
Háromszor egyenlített csapatunk a tavalyi Erste Liga-győztes Sport Club Csíkszereda ellen, így hosszabbításban dőlt el a mérkőzés sorsa. A héten új vezetőedzőt szerződtető hazai csapat végül 4:3-ra győzött, de így is bravúr, hogy összejött a pontszerzés.
ÖKÖLVÍVÓ BÚCSÚZOTT, EDZŐ SZÜLETETT
Beri Krisztina a Harcosok Viadala ökölvívó gálán zárta le aktív sportolói pályafutását. Az elért eredményeit a Magyar Ökölvívó Szövetség nevében Kurtucz Csaba elnökhelyettes köszönte meg, és nagyon sok sikert kívánt a kezdődő edzői karrierjéhez.
PÉNI ISTVÁN AZ ÉV SPORTLÖVŐJE
A Magyar Sportlövők Szövetsége elnökségének döntése értelmében 2022-ben a puskás Péni Istvánt választotta az év férfi sportlövőjének.
VERES AMARILLA BRONZÉRMES
Női párbajtőr "A" kategóriában egészen az elődöntőig menetelt, ahol a későbbi győztes hongkongi Yu Chui-tól kapott ki végül.
A FINNEK NAPJA VOLT
Simán jutott tovább a felnőttcsapat az UTE vs. Újpesti JA párharcból, miután a második meccset is megnyerte Virág Csaba együttese. Finn légiósunk, Toni Henttonen két gólig és három gólpasszig jutott, végül 7:3-ra győztünk.
GYŐZELEM A VASAS ELLEN
Röpis lányaink remekül szerepeltek legutóbbi meccsükön. UTE U21 - VASAS SC 3:0 (25:20, 25:23, 25:18)
HUN Winter Footgolf Tour 2022-2023 - 1. Round - Zirc
Kuchta Dóra, Karakas Attila az első, míg Kocsis Sándor a második helyen zárt!
ISTEN ÉLTESSE FÁBIÁNNÉ ROZSNYÓI KATALINT
Az UTE korábbi versenyzője és edzője, olimpiai ezüstérmes, mesteredző, a világ legsikeresebb edzője a kajak-kenu sportágban a 80. születésnapját ünnepelte!
DÉNES ESZTER ÉS PÉNI ISTVÁN ARANYÉRMES
Csodás eredmények születtek a XVIII. Hungarian Open vegyes párosok napján. Arany, ezüst és bronzérem is csillogott versenyzőink nyakában.
BRONZÉREM AZ IFI EURÓPA KUPÁN
Versenyzőink az Ifjúsági Európa Kupán jártak Győrben. Galó Bence a dobogó harmadik fokára állhatott a viadalon.
RANGOS ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT GAZDASÁGI IGAZGATÓNK
Büszkék vagyunk rá, hogy gazdasági vezetőnk évtizedeken kersztül, a legnagyobb nehézségekben is kitartott a Klub mellett és elhivatott, példás, szakmailag kifogásolhatatlan munkájával biztosította az UTE jogszerű működését!
INTERJÚ TÓTKA SÁNDORRAL
Olimpikonunk a Sportal TV-nek mesélt az apaságról, a négyesről, a kvótaszerzésről, de szóba került az is, hogy olimpiai bajnokként másabb-e a felkészülés, mint Tokió előtt!
SZÜLŐK AKADÉMIÁJA
Szeretettel várjuk az érdeklődőket. Az előadások témája: Személyiségtípusok a Z generációban. Jelentkezési határidő 2022.11.20
VB-ÉRMEKET HOZÓ SIKERMŰHELY AZ UTE-BAN
A karatésok október végi törökországi korosztályos világbajnokságán két magyar fiatalnak sikerült felküzdenie magát a dobogóra: Loyal Lili ezüstöt, Kopfer Anna pedig bronzot harcolt ki kategóriájában. A nemzetisport.hu cikkét olvashatják cikkünkben

















































