Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
BEMUTATKOZIK A KAJAK-KENU SZAKOSZTÁLYUNK
Hazánk legsikeresebb sportága, a kajak-kenu első számú budapesti egyesülete, a „Győztesek klubja” – az UTE kajak-kenu szakosztályánál járt az Újpest TV.
SOLTÉSZ ÁRPÁDOT KÖSZÖNTÖTTÜK
A hétvégén lett 80 esztendős klubunk legendás kenus mesteredzője. Soltész Árpád versenyzőként az FTC-ből igazolt az Újpesti Dózsába még 1966-ban, majd 1975-től edzőként nevelte az egyesület kenus utánpótlását, amellyel világraszóló eredményeket ért el több korosztályban.
ÁRVÍZVÉDELEMBEN IS BAJNOKOK
Hosszú éjszaka volt de a kajak-kenu szakosztály csapata megcsinálta! A közvetlenül a Duna partján található Urányi -Fábián vízitelep épülete megúszta szárazon.
TÓTKA SÁNDORT KÖSZÖNTÖTTÉK
A tokiói olimpiai bajnok és párizsi olimpiai ezüstérmes sportolónk az élménybeszámolója után válaszolt a legifjabb kajakosaink érdekesebbnél-érdekesebb kérdéseire is.
TÓTKA SÁNDORT TÖMEGEK VÁRTÁK OTTHON
Sanyi harmadik olimpiája után is már-már hagyományosan, hatalmas ünnepség keretein belül tért haza szülővárosába, Gyomaendrődre.
NEM OLIMPIAI SZÁMOK VILÁGBAJNOKSÁGA
Két versenyzőnk Rendessy Eszter és Horányi Dóra képviselte a lila-fehér színeket a nem olimpiai számok világbajnokságán.
TÓTKA SÁNDOR EZÜSTÉRMET SZERZETT PÁRIZSBAN
Nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet nyert a Nádas Bence, Tótka Sándor kajakos páros 500 méteren Párizsban. Ezzel Tokió aranyérmese megszerezte az UTE első dobogós helyezését az olimpián!
ZSENIÁLIS KEZDÉS TÓTKA SÁNDORTÓL
Olimpiai bajnokunk kedden megkezdte a szereplést a párizsi ötkarikás gyorsasági kajak-kenu regattán. Az UTE versenyzője a négyes tagjaként és párosban is az előfutamból közvetlenül a csütörtöki középfutamba került, így a délutáni reményfutamok helyett elmehetett pihenni.
TÓTKA SÁNDOR PÁRIZSBAN IS ÉRMES LEHET
Eddig is kiválóan szerepelt a magyar olimpiai csapat Párizsban, de az utolsó napokban kezdődnek több hagyományos sikersportágunk küzdelmei, várhatóan UTE-versenyzők főszereplésével. Kajak-kenuban éremesélyes Tokió olimpia bajnoka, Tótka Sándor. A lila-fehér klub kiválósága ötszáz párosban Nádas Bencével, valamint a férfinégyes tagjaként is vízre száll a Vaires-sur-Marne-i versenypályán.
MINDENT BELE!
Tokió olimpiai bajnoka, Tótka Sándor is elindult szombaton a párizsi ötkarikás játékokra, ahol ezúttal kajak kettesben és négyesben fog rajthoz állni.
ÖT ÉREM OLIMPIAI SZÁMOKBAN
Parádésan zárta az UTE utánpótlás kajak-kenus különítménye a bulgáriai Plovdivban hétvégén rendezett világbajnokságot. A mieink két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek az olimpiai versenyszámokban.
URÁNYI JÁNOSRA EMLÉKEZTÜNK
Száz évvel ezelőtt, 1924. június 24-én Balatonbogláron született olimpiai bajnokunk, Urányi János. Az Újpest egykori kajakosa az egyik úttörője sportága későbbi sikereinek, hiszen az 1956-os melbourne-i olimpián K-2 10000 méteren győzött Fábián Lászlóval, megszerezve ezzel a magyar kajak-kenu sport első olimpiai aranyérmét. Hétfőn, születésének évfordulóján a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ) együtt emlékeztünk a mindössze negyven évesen elhunyt olimpiai, világ-és Európa-bajnokra sírjánál a csepeli temetőben.
TÓTKA SÁNDOR KÉT SZÁMBAN OTT LESZ PÁRIZSBAN
Az UTE olimpiai bajnok kajakosa Tokió után Párizsban is két versenyszámban állhat rajthoz. Tótka Sándor K-2 500 méteren Nádas Bencével indulhat, míg a férfi négyes tagjaként Csizmadia Kolossal, Nádas Bencével és Kuli Istvánnal evezhet a nyári ötkarikás játékokon. Lucz Annára további négyespróba vár, így még neki is van esélye a csapatba kerülésre.
HENGERELTEK VERSENYZŐINK SZEGEDEN
Lucz Anna, Tótka Sándor és Kiss Blanka Európa-bajnoki címet szerzett, míg Rendessy Eszter ezüstérmes lett, így mind a négy rajthoz álló versenyzőnk dobogóra állhatott a vasárnap délután Szegeden záruló gyorsasági kajak-kenu Európa-bajnokságot.
EURÓPA TETEJÉN NÁDAS ÉS TÓTKA
Hét év után ismét Európa tetején a Nádas Bence, Tótka Sándor páros. Hüvös Viktor tanítványai már a két nappal ezelőtti előfutamban is remek formát mutattak és ezúttal is fantasztikusan jöttel ki a rajtgépből.
EURÓPA-BAJNOK PÁROS
A Kiss Blanka, Lucz Anna páros egyértelműen a legjobban kapta el a rajtot K-2 200 méteren, és ezt követően is magabiztos előnnyel haladt az élen.
RENDESSY ESZTER HOZTA AZ ELSŐ ÉRMET
Rendessy Eszter nyerte az UTE első érmét a hazai rendezésű Európa-bajnokságon.
LUCZ ANNA KÉT SZÁMBAN IS DÖNTŐS AZ EB-N
Az UTE világbajnok kajakozója kiválóan szerepelt a csütörtöki előfutamokban. Női K-1 200 méteren és Kiss Blankával 200 párosban is a legjobb időt lapátolva jutott be a döntőbe, így pénteken és szombaton is szurkolhatunk versenyzőnknek a Szegeden zajló Európa-bajnokságon, ami idén az olimpia előtti utolsó erőpróba kajak-kenuban.
TÓTKA SÁNDOR MÁR A PÁHOLYBAN
Nagy valószínűséggel a négyes mellett párosban is rajthoz állhat Párizsban az UTE olimpiai bajnok kajakosa. Tótka Sándor K-2 500 méteren párjával, Nádas Bencével megnyerte szerdán a második Eb és olimpiai válogatót, pénteken pedig a két legjobb hazai páros különcsatáját is, így a jövő héten a férfinégyes mellett ebben a számban is rajthoz állhat a szegedi kontinensviadalon, valamint minden bizonnyal az olimpián is.
DOBOGÓS HELYEZÉSEK A MARATONI SZÁMOKBAN
A klasszikus maratoni számokról szólt a vasárnap Brandenburgban, az idei ICF Maraton Világkupán.
TÓTKA SÁNDOR KÉT ÉREMMEL BÜSZKÉLKEDHET
Olimpiai bajnokunk két olimpia számban indult el, és mindkét számban érmet szerzett az kajak-kenusok kvalifikációs versenyén.
A DOBOGÓ ÉLÉN TÓTKÁÉK
Győzött a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor négyes a férfi felnőtt K-4 500 méter döntőjében, méghozzá meggyőző fölénnyel!
PODCAST BESZÉLGETÉS OLIMPIAI BAJNOKUKKAL
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség új podcastjének első vendége az UTE egyéni olimpiai bajnoka, Tótka Sándor volt.
TÓTKA SÁNDOR NÁLUNK MARAD
Az UTE legkiemelkedőbb sportolója, Tokió egyéni olimpiai bajnok férfi kajakosa újabb négy évre aláírt a klubbal, így egészen a Los Angeles-i olimpiáig marad az Újpest versenyzője.
ÚJABB NÉGY ÉV FEKETE ÁDÁMMAL
Martinkó Gábor tanítványa, az UTE saját nevelésű kenusa 2028-ig biztos minket erősít majd.
VB EZÜSTÉRMES KENUST IGAZOLTUNK
A többszörös ifjúsági világbajnok, felnőtt világbajnoki ezüstérmes Opavszky Rékával erősített az UTE. A 20 éves kenus 2028-ig írt alá a lila-fehérekkel, eddig a sződligeti Pacs-Pacs SE versenyzője volt.
GYERTEK KENUZNI
Várjuk a kenuzni vágyó 7-14 év közötti gyerekek, illetve szüleik jelentkezését! A kenuzás mellett télen úszásoktatást, nyáron SUP-oktatást biztosítunk a jelentkezőknek.
MEGNYERTE AZ ELŐOLIMPIÁT PÁRIZSBAN A MAGYAR NÉGYES
Múlt heti világbajnoki ezüstérme után megnyerte a párizsi olimpia tesztversenyét a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor (UTE) összetételű férfi kajaknégyes 500 méteren!
UTE ÉREMESŐ A KAJAK-KENU VB-N
Ezüstérmes lett, és olimpia kvótát szerzett a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor (UTE) összeállítású férfi kajaknégyes a duisburgi világbajnokságon.
IRÁNY A MARATON VB
Négy versenyzőnk - Csépe Panka, Józsa Hanna, Reisz Janka, Kmetyó Klaudia - vívta ki az indulás jogát a maraton Világbajnokságon.
VILÁG- ÉS EURÓPA-BAJNOK LETT AZ UTE KENUPÁROSA
Július elején még kenunégyesben nyert világbajnoki címet az UTE két ifjúsági versenyője; Mitropoulos Iliász és Mészáros Máté, ez elmúlt hétvégén pedig párosban, 1000 méteren szereztek ifi Európa-bajnoki aranyérmet. Ők ketten, később a felnőttek között, akár a C-2 500 méteres olimpiai számban is eredményesek lehetnek.
LUCZ ANNA TRIPLÁZOTT 500 MÉTEREN A SZEGEDI OB NYITÁNYÁN
Az UTE világ- és Európa-bajnok kajakosa, Lucz Anna három aranyérmet szerzett a Szegeden zajló kajak-kenu országos bajnokság nyitónapján, amelyen az 500 méteres versenyeket bonyolították le.
ÚJABB ÉREMESŐ KAJAK-KENUBAN
Ezúttal Horvátországban, maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon járt a magyar válogatott. A mieink nyolc arany-, hat ezüst és öt bronzéremmel zártak, és nyertek az éremtáblázaton. A sikerből ezúttal is kivették a részüket klubunk legjobbjai.
UTE ARANY-, EZÜST ÉS BRONZÉREM A VÉBÉN
Sporttörténelmi sikert ért el a hétvégi utánpótlás világbajnokságon a magyar kajak-kenu sportág; a nemzeti válogatott minden idők legjobb szereplését produkálta, összesen 25 arany-, 12 ezüst és 7 bronzérmet gyűjtve. Jellemző, hogy az éremtáblán második helyezett német csapat összesen öt aranyéremmel zárt. A szenzációs szereplésből az UTE versenyzői kivették a részüket, kenusaink arany-, ezüst és bronzérmet is szereztek az olaszországi Auronzoban megrendezett versenyen.
ARANYÉRMES AZ IFJÚSÁGI C-4
A fedélzeten két büszkeségünk, Mészáros Milán és Mitropoulosz Iliász!
HAT KENUSUNK VÁRJA A VB-T
Szerdán rajtol a korosztályos gyorsasági kajak-kenu világbajnokság az olaszországi Auronzoban, ahol klubunkat hat kenus versenyző képviselheti. A tavalyi súlyos balesete után felépülő Horányi Dóra a C-1 200 méteres olimpiai szám mellett rajthoz áll majd a női kenunégyes tagjaként is.
HAJSZÁLRA A DOBOGÓTÓL AZ UTE
A Krakkóban zajló 3. Európa Játékokon három újpesti versenyző tagja a magyar kajak-kenu válogatottnak. Az olimpiai bajnok Tótka Sándor, valamint Lucz Anna és Fekete Ádám már közel járt az éremszerzéshez, de eddig még egyikük sem állhatott a dobogóra.
LUCZ ANNA DUPLÁZOTT KÉTSZÁZ MÉTEREN
Véget ért a második válogató Szegeden felnőtt, U23 és ifjúsági korosztályban is. Az utolsó napon Lucz Anna egyesben és párosban is aranyérmet szerzett kétszáz méteren, utóbbit Kiss Blankával.
OLIMPIA SZÁMOKBAN REMEKELTÜNK
Három olimpia versenyszámban nyertek magyar versenyzők a gyorsasági kajak-kenu világkupán, és a szintén ötkarikás programban szereplő férfi kajaknégyesben is összejött az éremszerzés Szegeden. Az UTE versenyzői ott voltak a K-2 és C-2 500 méteren győztes egységekben is.
ÚJABB UTE BRONZ A VILÁGKUPÁN
Magabiztos pályával harmadik helyen rúgta be a hajóját Csorba Zsófia a szegedi ICF gyorsasági kajak-kenu világkupán, C-1 1000 méteren.
TÓTKA SÁNDOR VILÁGKUPA BRONZOT NYERT
A szegedi ICF gyorsasági kajak-kenu világkupán bronzérmet nyert férfi kajaknégyesben Tótka Sándor! A megmérettetésen még három UTE-s sportolóért izgulhatunk.
EGY ARANY ÉS EGY EZÜST
I. Felnőtt, U23 válogató és Ifjúsági Tájékoztató Versenyen Csorba Zsófiának fantasztikusan sikerült a visszatérés.
TÓTKA SÁNDOR A NÉGYESRE KÉSZÜL
Idén minden energiájával a négyesre és a kvótaszerzésre összpontosít a Tokióban kajak egyes 200 méteren olimpiai bajnoki címet szerző Tótka Sándor, aki jelenleg egy hónapig a Dél-afrikai Köztársaságban edzőtáborozik.
FERÓ BÁ ELMENT
Életének 98. évében elhunyt a magyar kajak-kenu sportág első olimpiai érmese, Varga Ferenc, aki újpesti versenyzőként 1952-ben Helsinkiben Gurovits Józseffel 10 ezer méteres párosban szerzett bronzérmet.
AZ ÉV NŐI KAJAKOSA: RENDESSY ESZTER
Elsősorban saját magához képest szeretett volna fejlődni idén Rendessy Eszter, ám ezt bőven túlteljesítette. Az UTE 20 éves kajakosa ötszáz egyesben mindkét hazai válogatót megnyerte, majd élete első felnőtt világbajnokságán döntőzött, az Európa-bajnokságon pedig második lett.
ISTEN ÉLTESSE FÁBIÁNNÉ ROZSNYÓI KATALINT
Az UTE korábbi versenyzője és edzője, olimpiai ezüstérmes, mesteredző, a világ legsikeresebb edzője a kajak-kenu sportágban a 80. születésnapját ünnepelte!
INTERJÚ TÓTKA SÁNDORRAL
Olimpikonunk a Sportal TV-nek mesélt az apaságról, a négyesről, a kvótaszerzésről, de szóba került az is, hogy olimpiai bajnokként másabb-e a felkészülés, mint Tokió előtt!
ARATOTT AZ UTE
A legsikeresebb magyar olimpiai sportág díjazta az idei szezon legjobbjait. 2022-ben az év női kajakosa Rendessy Eszter lett, az év férfi kenusának Fekete Ádámot választották.
IDÉN IS LESZ EMLÉKVERSENY
Az UTE és a BKKSZ idén is megrendezi a hagyományos évadzáró Népszerűsítő Maraton-Fábián László Emlékversenyt október 8-án, szombaton. Nevezni a szokásos módon, a Kajak-Kenu Ablakon keresztül lehet.
HÉT ÉREM AZ ORV-N
Schmidt Dániel, Varga Attila, Varga Máté edzők tanítványai hét éremmel és rengeteg értékes helyezéssel tértek haza Pozsonyból!














.jpg)

































