Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
Sok kis ember kis helyen Újpesten
Megannyi dzsúdós csemete mutatta be tudását múlt vasárnap Újpesten a diák és serdülő Budapest-bajnokságon.
Berki Krisztián: "A sikerhez kell a szülői háttér"
Berki Krisztián volt a vendége a MOB és a Magyar Edzők Társaságának közös keddi edzőtovábbképző konferenciájának
Eredményekben gazdag hónapot zártak vívóink
Sikereket könyvelhettünk el valamennyi korosztályunkban
Hétvégén az Aluprof-TF-Budapest ellen játszanak röplabdásaink
Ezúttal szombaton várunk mindenkit egy izgalmas röplabda meccsre!
Tornász Gyerek Kezdő csapatunk 3.lett a Leány Gyermek Kezdő, Haladó CSB 2.fordulóján
Bár az első fordulón nem indultunk, így is 6.helyen végeztünk az összesített versenyben
Itthon járt Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai bajnokunk
Keleti Ágnest lila rózsacsokorral és az "Újpesti olimpikonok" című képes lexikonnak köszöntöttük
November 4-én, ezen a napon hunyt el Kabos Endre, háromszoros olimpia bajnok vívónk
Egy nappal a 38. születésnapja előtt érte a tragédia
Prágában is megmutatták tudásukat taekwondosaink
Nyolc éremmel zártuk a Prague Open-t
Birkózó bronzérem Tatabányáról
Fiatal sportolóink Tatabányán versenyeztek a Diák szabadfogású rangsorversenyen
Hátrányból felállva sikerült legyőznünk a Vasast
Nagy csatában, hazai pályán szereztük meg a győzelmet
Emlékezzünk azokra, akik már nem lehetnek közöttünk!
November 1-e, Mindenszentek, november 2-a, Halottak napja
Elsöprő karate siker Miskolcon
Összesen 13 érmet hoztak haza sportolóink az Avas Kupáról
Rövidpályás Úszó Világkupa hatodik állomás – Tokió
Újra három arany, egy ezüst és egy bronzérem a mérleg
Ismét megvédte OB címét vegyes-párosban kiváló curlingesünk, Palancsa Dorottya
Harmadik alkalommal szerezte meg Dorottya az országos bajnoki címet Kiss Zsolttal
Újra itthon játszanak röplabdásaink a Vasas-Óbuda ellen
Minden szurkolót szeretettel várunk! HAJRÁ UTE!!!
Rövidpályás Úszó Világkupa negyedik állomás – Peking
Három arany, egy ezüst és egy bronzérem a mérleg
Hatalmas utánpótlássiker az Öttusa Elit Bajnokságon
Az Elit Bajnokság az öttusa szezon koronája, mert csak a legjobbak vehetnek részt a versenyen
Érmet hozott Tornaszakosztályunk Női szakága a Serdülő Magyar Bajnokságról
Mohácsi Leona egyéni összetettben és lóugrásban is bronzérmes lett
3 arany, 3 ezüst és 3 bronz a birkózóink hétvégi eredménye
Egerben és Budapesten léptek szőnyegre birkózóink
Judo sikerek az Országos Bajnokságokon
Októberben tatamira léptek versenyzőink az U23-as, Diák A és B OB-n, valamint Ungváron is
Ma ünnepli születésnapját Nagy László olimpiai bajnok labdarúgónk
Boldog születésnapot kívánunk!
Berki Krisztián: "Orvosi döntés: nem!"
Sportolónk nem védheti meg mesterfokú bajnoki címét lólengésben jövő héten Békéscsabán
Együtt készülnek a Gyurta testvérek!
Elérkeztünk az utolsó napjához a phuketi edzőtábornak.Hasznos és sikeres munkával zártuk az elmúlt két hetet. Hamarosan indulunk a világkupa utolsó három állomására, következő állomás Peking!
Vasárnap 4:1-re nyertek jégkorongosaink az FTC ellen
Pleszkán Joci 4:1-es győzelemmel avatta fel új mamutját.
Két taekwondos érem a Nyílt Szerb Bajnokságról
Két érem és egy V.hely a G1-es besorolású Bajnokságról
Roa-Pölöskei Santiago Dénes duatlon diákolimpiai bajnok
Rádpusztán rendezték a Duatlon Diákolimpiát, ahol Dénes korcsoportjának bajnoka lett, Rojik Dóra pedig bronzérmes
Négynapos kínai versenyen vett részt Madarász Viktória és Rácz Sándor
Gyaloglóink olimpiai-, világ- és Európa-bajnokokkal is összemérték tudásukat
Tadissi Martial ezüstérmes a Karate1 Premier League idei szériájában
A Karate1 versenysorozat 67 kg-os kategóriájában lett második sportolónk
Dupla forduló vár röplabdásainkra a hétvégén
Pénteken Gödöllőn, vasárnap itthon játszik csapatunk
Az UTE Birkózó Versenyén csapatban III.helyen végeztünk
Nagy érdeklődés fogadta a Birkózó Szakosztályunk által szervezett versenyt
A Judo Diák B OB-n 2 ezüstünk és egy bronzunk született
A judosoknakTatabányán rendezték a Diák B OB-t
Háromból három az MVSC ellen röplabda csapatunknak
Csapatunk szettet sem vesztett a hazai pályán
A lelkének kellett az arany - interjú Berki Krisztiánnal
Berki Krisztián a harmadik világbajnoki aranyát szerezte lólengésben
Továbbra is a világ tetején – Berki Krisztián világbajnok!
A lólengés királya harmadjára hódította el a címet
Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Zámbó Sándor
Tűnél csak Szusza Ferenc és Bene Ferenc játszott (411) több bajnoki mérkőzést lila-fehérekben
Röplabda csapatunk ma ismét itthon játszik
Szeretettel várunk mindenkit! HAJRÁ UTE!!!
Egy arany és egy ezüst született a Csibe Tőr Polaris-Nord Kupán
A lányoknál Frommer Éva az első, míg a fiúknál Schmél László a második helyen végzett
Ungváron diadalmaskodtak judosaink
Két aranyérem és két bronzérem a nemzetközi verseny végeredménye
Mindkét nemben érmesek lettünk a Tőr Válogató Budapest Bajnokságon
Mohamed Aida aranyérmes, Balogh Boldizsár bronzérmes lett
Van még ötletünk Újpestért! ...
Sport rekreációs területet a Duna parton az újpestieknek is!
AZ UTE négy saját nevelésű játékosa is behívót kapott a válogatottba
Banai Dávid, Tóth Barna és Holdampf Gergő az U21-es, Simon Krisztián a felnőtt csapatban bizonyíthat
Kaposváron nyertek 3:1-re röplabdázóink
Idegenben győztek röplabdásaink az 1.MCM-Diamant Kaposvári Egyetem ellen a bajnokság 2.fordulójában
2 nap alatt 2 taekwondos verseny és 10 érem
Hétvégén részt vettünk a Kondor Openen és a Nyílt Magyar Formagyakorlat versenyén is
3 arany a judo Diák "A" országos bajnokságról
Harmath Ádám, Nyíri Nikolett és Ötvös Patrik is a dobogó tetejére küzdötte fel magát
Kis atlétáink is eredményesek
U13-as csapatunk bronzérmes, U11-es csapatunk pedig 4.helyen zárt a Sport 21-Pályaversenyén
Szilágyi úti Atlétikai Sportközpont avató ünnepség
Hivatalosan is átadták a teljesen felújított főépületet













































