Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
Gyurta Gergely: „Ütöttek, rúgtak vágtak, nem volt kegyelem”
Gyurta Gergely 18. lett a nyíltvízi úszók hétfői 10 kilométeres versenyében a barcelonai vizes világbajnokságon. GRATULÁLUNK!!!
Megkezdődött a 2013-2014-es szezon felkészülése
Velencén, egy egyhetes ismerkedős edzőtáborral kezdtük a felkészülést. Úgy gondolom, az edzőtábor elérte mindkét célját: felkészültünk az alapozásra és már most egy nagyon jó csapatkollektíva alakult ki.
Virth Balázs mesteredző
A Magyar Edzők Társasága, a Mesteredzői Kollégium 2013. május 16-i döntése alapján Mesteredzői címet adományozott a nemzetközi eredményekben megmutatkozó kiemelkedő sportedzői tevékenység elismeréseként Virth Balázsnak (úszás).
Kozák Danuta már a vb-n!
Kozák Danuta remek versenyzéssel bizonyította, hogy jelenleg nincs itthon jobb kajakos nála
Tampere: Czebei Réka hatodik
Pénteken délután, az U23 EB-n Czebei Réka döntős helyezésének örülhetett a magyar csapat, mert 10000 méteren felfutotta magát a hatodik helyre
Felújítások, építkezések
Napról-napra változik a kép a Szilágyi úti sportlétesítmény felújításánál, illetve a Tábor utcai pálya építésénél. Ősszel egy új minőségi kategóriát teremt az Újpesti Önkormányzat és az Újpesti Torna Egylet közös beruházása. HAJRÁ ÚJPEST!
Az Ifjúsági Európa Bajnokságon Kiss Nikoletta 2 érmet szerzett.
Az Ifjúsági Európa Bajnokságon Kiss Nikoletta 2 érmet szerzett. 800m gyors úszásban III. hely 400m gyorsúszásban II. helyen végzett.
Épül a Tábor u.-i pálya
Elhanyagolt, gazos salakpálya helyett, korszerű világítással is rendelkező nagyméretű műfüves futballpálya épül a Tábor utcában.
16 sportág kap kiemelt kormányzati támogatást
Megállapodást írt alá kedden a Parlamentben a 16 kiemelt sportági szövetség vezetőjével Orbán Viktor miniszterelnök
Tarzan Park
Gyermekeink egészségesebb, mozgás gazdagabb életéért Magyarország legnagyobb szabadtéri játszóparkja Újpesten.
A bajnokok otthona
Magyarország legrégebben alapított - ma is működő - sportegyesülete... ... Az UTE név kötelez...
Ezüstös bronzos nap Varsóban
Két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar kerekesszékes vívók a varsói világkupa-verseny pénteki nyitó napján.
Lila-fehér színekben a gyereksziget!!
UTE szakosztályai mutatkoztak be a nézőknek, köztük a taekwondo, cselgáncs, kajak-kenu és a birkózó szakosztály.
Utánpótlás bajnokunk Czebei Réka
aki MAGYARORSZÁG 2013. ÉVI UTÁNPÓTLÁS ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁGÁN első helyezést ért el. Nyíregyháza, 2013. június 29-30.
TAO pályázat és Önkormányzati támogatás
A Szilágyi úti csarnok felújítása félidejénél tart, a Tábor utcai pálya építés elkezdődött.
Hajrá Dani, Anna, Niki, Gergely!!! Drukkolunk!!!
Június 26-29. között rendezik meg a CXV. Úszó Országos Bajnokságot Debrecenben. A tét nem kevesebb úszóink számára, mint a júliusi-augusztusi vizes vébén való indulás joga.
Megmenekült a Kajak telep!
Hiába építettek a kajakkenu szakosztály tagjai homokzsákokból gátat, mégis betört a Duna, és közel kétméteres magasságban elöntötte a víz az UTE óbudai, Tímár utcai vízitelepét.
Csapat EB, Dublin
Szabó Barbara/magas 185 cm bronzéremmel, és az ennek megfelelő 10-10 ponttal járult hozzá a csapat végső 225 pontjához, amely a biztos első osztályú tagságot, a kilencedik helyezést jelentette.
Az ezüst segít abban, hogy még jobb lehessek
Kozák Danuta egy arany-, és egy ezüstéremmel zárta a portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokságot.
BUDAPEST DÍSZPOLGÁRA LETT DÖMÖTÖR ZOLTÁN OLIMPIAI BAJNOK
Tizenöten – sportolók, zenészek, színművészek és a szellemi élet további jeles személyiségei, köztük Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó,Európa-bajnok, edző, az Újpesti Dózsa sportolója – vehették át a Budapest Díszpolgára címet június 19-én Tarlós István főpolgármestertől az Újvárosházán
Erdélyi Zsófi egyéni csúcsot futott!!
Az európai 10000 méteres futók számára jelentős eseményt rendeztek szombaton a bulgáriai Pravetsben. Az augusztusi VB előtt, az Európa Kupa egyike az év jó mezőnyt felvonultató, szintteljesítő alkalmat biztosító versenyeinek.
Nyár van! Edzőtábor, Világbajnokság
Kotsis Edina edzőtáborokban folytatja a Mexikói Világbajnokságra való felkészülést.
Velence nyári tábor!
Megkezdődtek a nyári edzőtáborok... Az UTE jégkorongosai az Önkormányzat velencei táborában készülnek. Jó felkészülést mindenkinek!!!
Szegedi Norbert ezüstérmes!!
A magyar taekwondo utánpótlás válogatott a hétvégén Prágában, a Nyílt Cseh Bajnokságon, lépett küzdőtérre, ahol 10 ország 222 versenyzője mérettette meg magát.
Díszvacsora
Áder János köztársasági elnök díszvacsorán fogadta az Attraction tagjait, valamint Gyurta Dániel úszót, Liszka Eszter tájfutót és Baji Balázs gátfutót hétfőn a Sándor-palotában.
Születésnapunkra Arany mellett ezüst is van!!
Az olimpiai bajnok Kozák Danuta ezüstérmes lett a kajak egyesek 500 méteres döntőjében a portugáliai Európa-bajnokságon.
20 millió forint kárenyhítésre
Wintermantel Zsolt és Nagy István előterjesztésére a Fővárosi Közgyűlés támogatja az UTE kajak-kenu telepének újjáépítését!
Ma 128 évesek vagyunk
A legrégebben alapított folyamatosan működő sportegyesület az Újpesti Torna Egylet ma ünnepli születésnapját
Magyar győzelem Rómában!
négy magyar győzelem született a Rómában 50. alkalommal megrendezett Sette Colli, azaz hét domb elnevezésű nemzetközi úszóversenyen. A férfiaknál az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel 200 méter mellen mindenkit maga mögé utasítva jelentős fölénnyel diadalmaskodott.
A kajak négyes Európa Bajnok
A Kárász Anna, Kovács Katalin, Kozák Danuta, Douchev-Janics Natasa összetételű kajaknégyes 500 méteren aranyérmes lett...
UTE győzelem a szezonzáró kupán
Június 6-9. között került megrendezésre a szezonzáró kupa. Az öt fordulós nyílt svájci rendszerű tornát az UTE vegyes csapata veretlenül nyerte meg.
U23 Torun EB
Remekül szerepeltek lányaink a Torun-ban rendezett U23 EB-n. Gólya Fruzsina egyéni 3. hely, László Luca csapatban első helyezést ért el.
Budapesten a Duna nyert, de Szegeden Mi…
Felemelő és egyben megrázó volt az elmúlt néhány nap az UTE kajak-kenu szakosztály számára.
Bajban az UTE vízitelepe
Ha tudsz, segíts, vagy add tovább. UniCredit Bank 10918001-00000032-41400255 UTE Kajak-kenu.
Saját nevelésű hátvédünk kezdőként debütált az első osztályban
Nagy János: „Két éve vártam erre a napra”
Jön a Duna!!
Kajak-Kenu telepünket is érinti a Duna áradása. Több kép az Újpesti Torna Egylet hivatalos Facebook oldalán.
Kabát Péter az év játékosa
"A közönségszavazás jól mutatja az Újpest-család erejét, nagyon örülök annak, hogy Újpestre tudom hazavinni a díjat”
Nyári Tábor
Torna Szakosztály Nyári napközis tábora. Az OLIMPIAI BAJNOK - Berki Krisztián ajánlásával
Veterán birkózó Magyar Bajnokság Miskolc
Az Újpesti Torna Egylet "öregfiúk" birkózói ragyogó eredményeket értek el a 2013. évi Magyar Bajnokságon.
Gyerektábor Újpesten
Nem lehet elég korán elkezdeni a szurkolást. Így gondolják az UTE U13-as focicsapatának növendékei is...
Sportos, egészséges szabadidő!
A Magyarországon eddig egyedülálló családi játszópark különlegesen ötvözi a park és a játszótér fogalmát.
Név szerinti köszönet a csúcsteljesítményért
Rendkívüli bejelentéssel vette kezdetét a május 30-i képviselő-testületi ülés az újpesti Városházán: a Kihívás Napjával Újpest elnyerte a legsportosabb város címet.
Világkupa győzelem Lonatóban
Aranyérmet nyert Krajnyák Zsuzsa a lonatói kerekesszékes Világkupa A kategóriás női párbajtŐr versenyében. A Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Krajnyák Zsuzsa csapatban világkupagyőztes.
Zajlanak a Szilágyi úti Sportcsarnok felújítási munkái is
Másfél éves tárgyalást követően az Újpesti Önkormányzat tulajdonába került ingyenes vagyonjuttatásként a Szilágyi úti Atlétikai Stadion.
A hét sportolója: Kozák Danuta
Az elmúlt hétvége nagyon fontos volt a kajakosok és a kenusok számára, hiszen Szegeden került sor a hazai válogatóra, amely az Európa-bajnoki indulás jogáról döntött.


.jpg)






































