Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
KILENC GÓLT SZEREZVE NYERT AZ UTE FEHÉRVÁRON
Fölényes, 9:3-as győzelmet aratott az UTE a FEHA19 otthonában az Erste Ligában.
Magabiztos győzelem Kézdivásárhelyen
Szombaton pihenőnap, majd vasárnap Gyergyóremetére utazik csapatunk.
REKORDOT BEÁLLÍTÓ SIKER A CSÍKSZEREDA ELLEN
Egészen hihetetlen fölénnyel, 11:4-re vertük meg a Csíkszereda együttesét az Erste Liga második fordulójában. Az UTE utoljára 17 évvel ezelőtt szerzett egy mérkőzésen 11 találatot a ligában, csak a második harmadban öt gólig jutottak a mieink.
Három gólos győzelemmel indultunk
Elkezdődött az Erste Liga 2026/2027-es idénye. Hazai pályán, a Gyergyó ellen léptünk jégre.
ALKALMASAK LEHETÜNK A MEGLEPETÉSRE
Elégedett a kialakított kerettel és játékosok felkészülés alatt mutatott hozzáállásával az UTE jégkorongszakosztályának igazgatója. Ancsin János szerint a pénteken rajtoló Erste Ligában csapatunk reálisan a középmezőny felső részéhez tartozhat, de képesnek tartja arra az együttest, hogy bárki ellen meglepetést okozzon, és stabil tagja legyen a rájátszásnak.
Magabiztos győzelem Klagenfurtban
Az Alpesi Ligában játszó csapatot 4 góllal sikerült felülmúlni. Még egy felkészülési mérkőzés vár ránk Debrecenben, aztán kezdődhet a szezon!
TOVÁBBRA IS A SAJÁT NEVELÉSŰ FIATALOKRA ÉPÍTÜNK
Bár a jeges felkészülés kezdetéig van még némi idő, az Erste Ligában szereplő UTE gyakorlatilag kész az új idényre.
ANATOLI BOGDANOV LETT AZ UTE VEZETŐEDZŐJE
A 41 éves ukrán-finn szakember korábban már három évet eltöltött az Erste Ligában, mint a fehérvári farmcsapat edzője. Segítője a felnőttek mellett az Újpesti Jégkorong Akadémia U21-es korosztályának eddigi mestere, Árkovics Bálint lesz.
TÁVOZNAK JÉGKORONGCSAPATUNK EDZŐI
Lejárt a szerződése felnőtt csapatunk edzőinek, és eldőlt, hogy a klubvezetés nem hosszabbít sem Jason Morgannel, sem Kovács Viktorral.
KUPAGYŐZTESEK VAGYUNK
U19-es csapatunk a Fehérvár után a Budapest Jégkorong Akadémiát is hét góllal múlta felül, így a 2025/26-os szezonban ebben a korosztályban az Újpesti Jégkorong Akadémia hódította el a Magyar Kupát!
EZÜSTÉRMES AZ ÚJPEST AZ U18-AS OSZTRÁK BAJNOKSÁGBAN
Négy meccsig tartó párharcban az Újpest vereséget szenvedett a Salzburgtól az U18-as osztrák jégkorongbajnokság döntőjében, így ezüstérmesként zárta a rájátszást.
LUCIANI DUPLÁJÁVAL EGYENLÍTETTÜNK
Az Újpest hosszabbításban, idegenben gyűrte le a BJA HC-t a párharc negyedik meccsén, ezzel 2:2-re módosította az állást. Csapatunkban két gól szerzett Anthony Luciani, aki az első félpercben és a legvégén, a hirtelen halálban is eredményes volt.
MEGVAN A DÖNTŐ
U18-as jégkorong csapatunk a 2022/23-as szezon után újra bejutott az osztrák bajnokság döntőjébe.
GYŐZELEM AZ ÉV FORDÍTÁSÁVAL
Hosszabbításban – 77 perc játék után – behúztuk az Erste Liga rájátszás első meccsét.
Elhunyt Borsos Barna
Tiszteletére 2026. március 9-én, hétfőn 19 órától gyertyagyújtást szervezünk a Szilágyi utcai Jégcsarnoknál.
ELITKÉPZÉS LILA-FEHÉRBEN
sorra nevelik a kiemelt tehetségeket az Újpesti Jégkorong Akadémián
GYŐZELEM A SZEZON LEGJOBB 60 MÁSODPERCÉVEL
Az első harmad derekán két perc alatt szerzett zsinórban három gólt az Újpest, és végül éppen három találattal, 5:2-re vertük meg az OB1 címvédőjét az elődöntő első mérkőzésén.
U18-as válogatott felkészülés
A Négy Nemzet Tornára készülő keretben nyolc jelenlegi akadémista, valamint három, korábban az UTE-ban nevelkedő, jelenleg külföldön edződő játékos is megtalálható, míg a korosztály irányításáért szövetségi edzőként Árkovics Bálint felel.
Berobbant a svéd hátvéd
Josef Ingman első újpesti mérkőzésein két gólt és egy gólpasszt jegyzett, ráadásul első Erste Liga-gólja bekerült a hét legszebb találatai közé.
Megvan az akadémiánk első trófeája
U21-es csapatunk tegnap 5-3-ra győzte le a Lehel HC – Jászberényt, így összesítésben 11-4-gyel hódítottuk el az Officium Magyar Kupa legjobb nem első osztályú csapata címet.
ÚJPESTI GYŐZELEM A SZEZON LEGIZGALMASABB MECCSÉN
Elképesztő izgalmak után legyőztük az Erste Liga címvédőjét a naptári év első fordulójában hazai jégen. Rajna Miklós 50 védést mutatott be, végül 4:2-re győztük le hazai jégen a Gyergyói HK csapatát.
ZSINÓRBAN HARMADSZOR IS NYERTÜNK
Jó iramú meccsen ezúttal a hirtelen halálban szerzett góllal vertünk meg 3:2-re a kiváló napot kifogó BJA HC csapatát. Ezzel az Erste Liga alapszakaszban már a negyedik győzelmünket arattuk kerületi riválisunk felett.
JÖN A KARÁCSONYI KLASSZIKUS: UTE VS. DEAC
Az elmúlt években gyakran előfordult az Erste Ligában, hogy karácsony másnapján a Debrecen ellen játszottunk. Így lesz ezúttal is december 26-án, a harmadik helyen álló Újpest a negyedik DEAC-ot fogadja. A mérkőzésnek a magyar bajnokság szempontjából is komoly jelentősége van, így szükségünk lesz a szurkolók buzdítására, akikkel kapcsolatban változás, hogy ezúttal csak online válthatnak belépőt az összecsapásra.
akadémiai sikerek
Rapos Gergely és Baróti Bence is gólt szerzett Észtország ellen a világbajnokság második magyar mérkőzésén.
hetven éves jubileum
A délután középpontjában a jégkorong szakosztály múltja, jelene és jövője állt, a résztvevők felidézhették a legszebb emlékeket, találkozhatnak régi csapattársakkal, és újra átélhetik azt a hangulatot, amely immár hetven éve összetartja a lila-fehér közösséget.
FOLYTATNÁNK A JÓ SOROZATOT
Az egyre masszívabb győzelmi szériáját építené tovább az Újpest szerda este a kerületi rivális BJAHC ellen. Az Erste Ligában ebben a szezonban eddig kétszer találkoztunk Kangyal Balázs együttesével, mindkét összecsapást az a mieink nyerték meg, ezt a sorozatot is folytatni szeretnénk.
GYŐZELEM PARÁDÉS HAJRÁVAL
Izgalmas, parázs hangulatú meccset vívott egymással az UTE és a vendég Csíkszeredai Sportklub csapata. A lila-fehér gólzsák az utolsó tíz percben szakadt ki, így végül 6:2-re győztünk a székelyföldi sztárcsapat ellen.
HÁROM PONT FEHÉRVÁRRÓL
Izgalmas mérkőzésen vertük meg a nagyon agilisan játszó FEHA19-et idegben 4:3-ra. A meccs újpesti hőse a 2+2 pontig jutó támadónk, Maxim Golod, valamint a rengeteg lövést hatástalanító kapusunk, Rajna Miklós volt.
NAGYSZERŰ GYŐZELEM CSÍKBAN
Jobban kezdtünk, majd a Csíkszereda egyenlített, a második harmad utolsó perceiben azonban két gyorsan meglőtt góllal megléptünk, és a Sportklub innen már nem tudott visszajönni. A székelyföldi túra első meccsén Csíkszereda-UTE 1:3.
együttműködés a White Sharks Hockey Clubbal
A White Sharks Hockey Club és az UTE Jégkorong Szakosztálya hosszú ideje ápol jó kapcsolatot, most hivatalos megállapodás is megerősítette ezt.
KIÜTÉSES SIKER A DAB ELLEN
Szó szerint egyetlen percig sem forgott veszélyen az UTE Dunaújváros elleni sikere a Megyeri úti Erste Liga meccsen. A mieink a szombat estére előrehozott mérkőzésen – időnként nagyon jó játékkal – 6:1-re nyertek.
CSÚCSRANGADÓ JÖN A MEGYERI ÚTON
A ligaelső, eddig hibátlan mérlegű, hat mérkőzés alatt 42 gólt szerző és csak kilencet kapó Gyergyói HK lesz vasárnap kora délután a mieink ellenfele.
ISMÉT ÖSSZEJÖTT A FORDÍTÁS
Kétszer is felállt kétgólos hátrányból, és végül zsinórban már a harmadik győzelmét szerezte meg az Újpest. Ezúttal a BJA HC csapatát vertük meg 6:4-re a vasárnap délutáni Megyeri úti találkozón.
KÉT PONT A DEBRECEN ELLEN
Kiélezett, a végén pedig kissé paprikás hangulatú és olykor kaotikus mérkőzésen, büntetőkkel sikerült győzni!
Jegy és bérletinformációk
Továbbra sem emelkednek az árak, szurkolóink a hazai meccseket változatlan árakon tekinthetik meg, a Megyeri úton 1600 forintba kerülnek a belépők, a szezonbérlet ára maradt 32.000 forint. Nem változott a VIP bérlet ára sem, ez 98.000 forintba kerül a 2025/26-os szezonban is.
TAPASZTALT FINN JÖN A VÉDELEMBE
Az UTE jégkorongcsapata a szeptember közepén rajtoló Erste Liga idényre szerződtette a finn származású, harmincéves védőt, Taneli Ronkainent.
LUKA BURZAN IS ERŐSÍTI A CSAPATOT
A 25 éves támadó a dán élvonal bajnokától érkezik, legutóbb az Odense Bulldogs együttesét erősítette. A csatár a rájátszás 17 találkozóján 12 ponttal segítette csapatát.
ÚJABB ÉV JÖHET ITTHON
a klub saját nevelésű játékosa, Páterka Bence itthon folytatja
JÖN POKI JUBILEUMI ÉVE ÚJPESTEN
Az UTE jégkorongcsapata újabb két éves szerződést írt alá Pokornyi Dáviddal. A 25 éves rutinos védő ezzel a 2025/26-os idényben megkezdi tizedik szezonját az UTE felnőttcsapatában, és egyúttal huszadik évét tölti a lila-fehér egyesület kötelékében.
VÁLOGATOTT HÁTVÉDÜNK IS VELÜNK MARAD
További 2 évet írt alá, így Tornyai Gábor ősszel már a negyedik szezonját kezdi meg az UTE színeiben. A 26 éves válogatott védő szerződést hosszabbított a lila-fehérekkel, ami azért különösen nagy dolog, mert pályafutása eddigi legeredményesebb idényét zárta.
ELINDULT A FELKÉSZÜLÉS
Kovács Viktor folytatja a közös munkát az UTE kispadján Jason Morgannel. Másodedzőnk szerint sokat tanultak az előző idényből.
A SZEZON LEGJOBBJAI
Az MJSZ pénteki küldöttgyűlése után adták át a szezon legjobbjainak járó díjakat, melyek legnagyobb részét újpestiek zsebelték be.
MÁR A VÁLOGATOTTAL EDZ JÁTÉKOSUNK
Laskawy Ferenc 2018-ban még az U12-es csapattal nyerte meg a European Golden Puck tornát, ma már a legjobbak között van.
BAJNOK LETT AZ U16-OS CSAPAT
Gólszerzőink a harmadik mérkőzésen: Gondos Dávid (2), Kun Attila, Ferencz Lázár. Világi Arnold 33 védésével shutout-ot ért el.
MEGHÍVÓ A FELNŐTTEKHEZ
Jégkorong Akadémiánk játékosa, Laskawy Ferenc meghívót kapott a felnőtt válogatottba!
KÖSZÖNET A CSALÁDTAGOKNAK
A múlt héten az U14-es játékosok családtagjainak mondott köszönetet a pre-akadémia szakmai stábja. A szülők vagy akár a nagyszülők újpesti hokis relikviákat, vagyis olyan mezeket vehettek át, amelyeket a felnőttcsapat játékosai viseltek az elmúlt években.
JÉGKORONG AKADÉMIA PRÓBAJÁTÉK
Április 11-13 között rendezzük meg idei próbajátékunkat, az elmúlt évekhez hasonlóan most is azokat a játékosokat várjuk, akik a következő szezonban az U16-os, U18-as vagy U20-as korosztályaink valamelyikébe szeretnének tartozni.
SIKEREK FELSŐBB KOROSZTÁLYOKBAN IS
A 2024/25-ös szezonban rekordszámú U16-os korú Akadémista mutatkozhatott be az ifik és a juniorok között.
ÉLETBEN TARTOTT REMÉNYEK
A harmadik helyezett DEAC elleni parádés sikerével jégkorongcsapatunk feljebb lépett az Erste Liga tabelláján, így most a rájátszást érő nyolcadik helyen állunk. A második harmadban szerzett három gólunk elég volt a sikerhez, így, ha szűken is, de 4:3-ra legyőztük a hajdúsági sztárcsapatot.











































.jpg)





