Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
Remek szezonkezdés párbajtőrben
Hétvégén kadet és junior korosztályokban rendeztek Magyar Kupákat párbajtőrben, és rögtön két tehetséges versenyzőnk is éremmel kezdte a szezont!
GYERE VÍVNI
Várunk minden kedves alsó tagozatos gyermeket szeptembertől induló kezdőcsoportjainkba!
Mohamed Aida is a Hall of Fame-ben
Beválasztotta a Nemzetközi Vívó Szövetség a sportági Hall of Fame-be az évesen is aktív, tőröző világklasszist, Mohamed Aidát, aki 17 évesen nyerte első érmét világversenyen, és 48 esztendősen a legutóbbit!
MA LENNE 75 ÉVES GEDŐVÁRI IMRE
75 éves lenne ezen a napon dr. Gedővári Imre, aki 1988-ban vívta élete legfontosabb asszóját.
Szép eredmények a diákolimpián
Megrendezték a 2026-os vívó diákolimpiát, ahol egyszerre vettek részt a legfiatalabb vívóink, és a már tapasztaltabb versenyzőink is, és számos nagyszerű eredménynek örülhettünk
Rangos elismerésben részesült Palotai Enikő
Az európai veterán vívó szövetség Skoró István tanítványát választotta a 2026-os év női tőr veterán vívójának.
Hetedik a magyar női párbajtőr csapat
Az U23-as Európa-bajnokságon a csapatot Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Rózsás Júlia, valamint klubunk versenyzője, Wimmer Dorina alkották.
Palotai Enikő ismét győzött
Palotai Enikő aranyérmes lett az Európai Veterán Kupán! Skoró István tanítványa Varsó után ezúttal Salzburgban állhatott fel a dobogó legfelső fokára!
Veterán sikerek
Nagyszerű hétvégéje volt veterán vívóinknak, összesen 4 érmes helyezést szereztek az idei III. Veterán Magyar Kupán!
Fantasztikus zágrábi hétvégét zártak a tőrösök
Szakosztályunkból hárman utaztak ki Zágrábba, és mindannyian éremmel térhettek haza!
Kettős éremszerzés
A budapesti női párbajtőr felnőtt és U23-as EFC Magyar Kupán Wimmer Dorina és Tóthmátyás Zsófia is szépen szerepelt.
JUNIOR NŐI KARDCSAPATUNK A DOBOGÓ MÁSODIK FOKÁN
Ezüstérmet szerzett a Hanti Lili, Kurzawa Marisa, Ocskó Liliána és Steinbacher Julianna alkotta junior női kard csapatunk az idei Magyar Bajnokságon.
Remekül kezdte Kerekes Zsófia az évet
Madarász Magdolna tanítványa ezúttal Szombathelyen állhatott a dobogó harmadik fokára a Fülöp Mihály versenysorozat gyermek női tőr versenyszámában.
Fantasztikusan szerepeltek veteránjaink
Női tőr egyéniben Palotai Enikő aranyérmet szerzett a 60+ korosztályban (edzője Skoró István), Madarász Magdolna pedig bronzérmes lett az 50+ korosztályban.
PALOTAI ENIKŐ BRONZÉRMET NYERT
Skoró István tanítványa a női tőr 60+-os korosztályban a táblán több kemény ellenféllel szemben is győzelmet aratott.
elhunyt köves csaba
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2025. október 10-én elhunyt Köves Csaba, kétszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes kardvívónk.
veterán sikerek
Veterán Európa-körversenyt tartottak a hétvégén Budapesten. A versenyen több rutinos vívónk is dobogóra állhatott.
VÁRUNK, HA ÉRDEKEL A VÍVÁS
Szeptember 1-től indulnak kezdőcsoportjaink az UTE belvárosi vívótermében, ahová nagy szeretettel várunk minden kedves 7 és 11 év közötti gyermeket, aki szívesen megismerné a vívás fortélyait!
EGY EZÜST, EGY BRONZ
Bécsben jártak fiatal tőrözőink, akik a Weiner Fecht Maraton2025 utánpótlás versenyen vettek részt.
PALOTAI ENIKŐ A DOBOGÓ HARMADIK FOKÁN
Palotai Enikő bronzérmet szerzett a 2025-ös Veterán Európa-bajnokságon Plovdivban, a női tőr 60+ korosztályban!
WIMMER DORINÁÉK EB EZÜSTÉRMESEK LETTEK
Ezüstérmet szerzett a Büki Lili, Gachályi Gréta, Salamon Réka és Wimmer Dorina összeállítású Magyar Női Párbajtőr Csapat a tallini U23-as Európa-bajnokságon!
PALOTAI ENIKŐ RANGLISTA ELSŐ LETT
Palotai Enikő aranyérmet nyert a Varsóban a nemzetközi veterán EFC versenyen.
WIMMER DORINÁÉK EZÜSTÉRMESEK LETTEK
Ezüstérmet szerzett a magyar junior női párbajtőr válogatott az Európa-bajnokságon! Szakosztályunk tehetsége, Wimmer Dorina kimagaslóan állt helyt.
WIMMER DORINA ARANYÉRMES
A táblára kerülve nem talált legyőzőre Bakodi Róbert tanítványa, hiába voltak kifejezetten erős ellenfelei Dorinának.
PAPP-SZILÁGYI LUCA BRONZÉRMET NYERT
Bakodi Róbert tanítványa a hibátlan csoportkör után a táblán a 4. helyet foglalta el, ahol aztán végig magabiztosan vívott egész nap, és végül felállhatott a dobogó harmadik fokára.
A NŐI KEREKESSZÉKES VÍVÓVÁLOGATOTT AZ ÉV FOGYATÉKOS SPORTCSAPATA!
A női kerekesszékes vívóválogatott tagjai idén immár hatodik alkalommal vehették át a legjobb fogyatékos sportcsapatnak járó díjat az Év Sportolója Gálan.
VÍVÓINK ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLTEK
Bartkó Levente U23-as csapat Európa-bajnokunk és Wimmer Dorina junior csapat Európa-bajnoki bronzérmesünk, valamint edzőjük, Bakodi Róbert részesültek a Magyar Vívó Szövetség elismerésében.
WIMMER DORINÁÉK ARANYAT NYERTEK
A Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Nagy Blanka és Wimmer Dorina alkotta magyar csapat nagyon erős mezőnyben tudott diadalmaskodni, legyőzve többek között a sokak által favoritnak tartott Egyesült Államokat, valamint Olaszországot is.
ÚJABB BRONZÉREM
Pápai Zoé harmadik helyezett lett az idei második Felnőtt Női Kard Magyar Kupán!
MEGKERÜLT ARANYÉREM
Csongrádi Lászlóhoz szeptember közepén surrant be a tolvaj, aki elvitte minden bajnok legféltettebb kincsét.
KETTŐBŐL KETTŐ
Módos Ferenc eddig verhetetlen az idei Kadet Kard Magyar Kupákon, a hétvégén a másodikat is magabiztosan nyerte meg Witt Péter tanítványa!
VERES AMARILLA ÉLETÉRŐL OLVASHATUNK A FRISSEN MEGJELENT KÖTETBEN
Megjelent a közismerten újpesti érzelmű író, újságíró, Szabó Zoltán Attila XXI. század, 21 női sors című könyve.
OCSKÓ LAURA BRONZÉRMES LETT
Fiatal vívónk bronzérmes lett a Junior Női Kard Magyar Kupán. Kovács Laura tanítványa egész nap hatalmasat küzdött.
REJTŐ ILDIKÓ ÉLTEMŰ DÍJAS
A Femcafe.hu hatodik alkalommal rendezte meg az Inspiráló Nők Díjátadót, ahol olyan ösztönző női példaképeket mutattunk be, akiknek munkássága, teljesítménye és személyisége például szolgálhat a társadalom számára.
MÓDOS FERENC MAGYAR KUPA GYŐZTES
Witt Péter tanítványa a verseny elején a csoportküzdelmek során ugyan két vereségbe is beleszalad, a táblán viszont már nem talált legyőzőre, és aranyéremmel távozhatott a hazai pályán rendezett versenyről.
PARALIMPIAI EZÜSTÉRMES VERES AMARILLA
Paralimpiai ezüstérmes lett a Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Mező Boglárka, Veres Amarilla összeállítású női tőrcsapat!
VERES AMARILLA NYOLCADIKKÉNT VÉGZETT
Veres Amarilla a nyolcadik helyen végzett a 2024-es párizsi Paralimpián Női Kard Egyéni "A" kategóriában!
MINDENT BELE AMARILLA
Drukkoljunk együtt paralimpiai és Európa-bajnok párbajtőr vívónknak, Veres Amarillának a párizsi paralimpiai játékokon, hogy megvédje tokiói címét!
ISTEN ÉLTESSE TAKÁCS ANTALT
Vívó- és öttusa szakosztályunk tőr és párbajtőr edzőjét 80. születésnapja alkalmából Őze István klubigazgató és László Dezső szakosztályvezető köszöntötte.
ELHUNYT MOHAMED AIDA MESTERE
Rövid betegség után, 75 éves korában kedden elhunyt Solti Antal, a magyar vívás meghatározó egyénisége, klubunk kiváló tőrvívójának, Mohamed Aidának a mestere.
VERES AMARILLA KÉPVISELI HAZÁNKAT
Vívásban Veres Amarilla képviseli hazánkat és egyesületünket a 2024-es párizsi paralimpiai játékokokon.
BRONZÉRMES CSAPAT
Tizenegy év után Európa-bajnoki bronzérmes a Mohamed Aida (UTE), Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra összetételű magyar női tőrcsapat!
ARANYÉRMES AZ U23-AS CSAPAT
Bartkó Levente, a magyar férfi párbajtőr csapat tagjaként, az U23-as Európa-bajnokság zárónapján, a dobogó legfelső fokára állhatott fell!
BRONZÉREM VERES AMARILLA NYAKÁBAN
Veres Amarilla bronz érmet szerzett Sao Paoloban zajló kerekesszékes Világkupán, női párbajtőt "A" kategóriában, míg 6. helyezést ért el női kard "A" kategóriában.
PÁPAI ZOÉ ARANYÉRMES
U23-as női versenyzőink Bécsben jártak, ahol egy nemzetközi kard versenyen vettek részt.
MOHAMED AIDA BRONZÉRMET NYERT
Solti Antal tanítványa a Gerevich Aladár Sportcsarnokban rendezett Magyar Kupán állhatott a dobogó harmadik fokára.
EURÓPA-BAJNOKI BRONZÉRMES A MAGYAR CSAPAT
A korosztályos Európa-bajnokságon a Gachályi Gréta, Nagy Blanka, Salamon Réka és Wimmer Dorina (UTE) összeállítasú junior párbajtőrcsapat a dobogó harmadik fokán.















.jpg)



























.jpg)




