Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
Csütörtökön a Jászberény lesz röplabda csapatunk ellenfele!
Kezdődik a második kör az alapszakaszban
Kubala kiállítás Újpesten
A megnyitó beszédében Dr. Tahon Róbert Újpest jegyzője reményét fejezte ki, hogy az UTE Labdarúgó Akadémia növendékei között vannak a jövő Kubalái"
Sérülés után újra Madarász Viki a legjobb
Sikeresen zárták az évet az UTE gyaloglói, az év utolsó hazai versenyén az elmúlt vasárnap Pécsett.
Két mérkőzést játszik a héten jégkorong csapatunk!
Egyszer hazai pályán, egyszer idegenben lépünk jégre
Vasárnap a Vasas lesz röplabda csapatunk ellenfele!
Ezúttal idegenben szeretnénk begyűjteni mind a három pontot
Bajnokveréssel kezdte a szezont röplabda csapatunk!
Győzelemmel debütált vezetőedzőnk a kispadon
Csütörtökön kezdődik a Budapesti Úszó Világkupa!
Egyesületünket tizenöten képviselik a három nap alatt, Kapás Boglárka, és utánpótláskorú sportolóink, köztük Kós Hubert és Varga Máté, mindketten Heraklész kerettagok.
Két hazai jégkorong mérkőzés következik!
A Vienna Capitals és a DEAC látogat a Megyeri útra
A második helyen végeztünk az U23-as judo országos bajnokságon
Versenyzőink összesen 11 érmet nyertek szombaton
Két bajnoki címmel zárták az évet atlétáink
A 2018-as évi szezont fiataljaink többpróba országos bajnoksága zárta az elmúlt hétvégén, ahonnan két bajnoki címmel tért haza a csapat.



.jpeg)














