Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
Huszonnyolc érmet nyertek versenyzőink Szolnokon!
Tizenkét arany, kilenc ezüst és hét bronzéremmel térünk haza
Majdnem végleges jégkorong csapatunk jövő évi kerete!
Kovács Csabával jelen pillanatban is tárgyal vezetőségünk
Hivatalosak az ERSTE Liga mérkőzéseinek kezdési időpontjai!
Három hazai találkozóval kezdjük a bajnokságot
Új edzővel vág neki a bajnokságnak női röplabda csapatunk!
Új vezetőedzőnk tizenháromszoros magyar bajnok, tizenkétszeres magyar kupagyőztes és kétszeres német bajnok
Lucz Anna már 19 évesen világbajnok az U23-asok között!
„Nagyon boldog vagyok most, úgy érzem az idei évemből kihoztam a maximumot”
Harmadik helyen végzett klubunk az úszó Serdülő Bajnokságon!
A csapatból kiemelkedett Kós Hubert, aki kilenc érmet nyert a négy nap alatt
Edző, versenyző, példakép!
Egy hónap után újra együtt készül a csapat!
A Metodika Központban folytatódott a felkészülés
Toma Dorina, Péni István és Szabián Norbert is utazik a sportlövő világbajnokságra!
Rajtuk kívül Dénes Eszternek, Hammerl Somának, Prágai Patriknak és Iszprávnik Péternek szurkolhatunk
46 versenyző utazhat a kajak-kenu világbajnokságra
Klubunkat hat versenyző képviseli majd Portugáliában
Nagyszerű ütemben halad a Szilágyi úti építkezés
Az öntözőberendezések már tökéletesen működnek, a lámpatestek most kerülnek a helyükre.
3 arany, 3 ezüst, 3 bronz
Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnokságáról 9 érmet hoztak haza az UTE fiatal atlétái.
Tizenegy magyar érmet hozott a 33. Atom Kupa nemzetközi junior cselgáncsverseny!
Waczulik Richárd ezüstérmet nyert +100 kg-ban
Remek ütemben készülnek a fiúk a szabadfogású junior Eb-re!
A 65 kg-os kategóriában Vilhelm Zoltánnak szoríthatunk
Bordán Csaba az UTE Labdarúgó Akadémia új szakmai igazgatója
2018. július 1-től irányítja Akadémiánk szakmai munkáját.
Még egyszer az FTC-UTE rájátszásról
U17-es csapatunk nagyszerű helytállása önmagán túlmutató visszhangokat váltott ki a médiában
















