Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
Csütörtök este: Sevilla!
Főpróbáján vereséget szenvedett a Sevilla: Svájcban kapott ki a Benficától. HAJRÁ, ÚJPEST!
Kapás Boglárka és Gyurta Gergely is ott lesz Glasgow-ban!
Összesen 30 úszó nevezését küldte el az európai szövetségnek a MUSZ
Pénteken újabb kajak-kenu válogatót rendeznek Szolnokon!
44 versenyzőnk indul a három nap alatt
Ötvenkilenc éves lett Csongrádi László, olimpiai bajnok kardvívónk!
Sportolónk az 1988. évi nyári olimpián nyert aranyérmet
Négy versenyzőnk is ott van a maraton kajak-kenu Európa-bajnokságon!
Klubunkat Máthé Krisztián, Nagy Gergely, Szatmári Solt és Párkányi Marcell képviseli
Meg akarjuk nyerni a ligát, ez a célkitűzésünk
Ami a klubunkat illeti, nagyjából kialakult a végleges játékoskeretünk.
Kapás Boglárka duplázott a római úszóversenyen
Úszónk 200 méter pillangón és 1500 gyorson állhatott dobogóra
A legsportosabb város: ÚJPEST
Dr. Tahon Róbert szerint az egész kerület teljes összefogásának köszönhető az újabb siker
Két versenyzőnk is indul a cselgáncsozók ifjúsági Európa-bajnokságán!
Harmath Eszter 44 kg-ban, Szatmári György 60 kg-ban versenyez Szarajevóban
Fiatalok taroltak a felnőtt bajnokságon!
Egy aranyat és egy ezüstöt hoztak haza a 123. Atlétikai Magyar Bajnokságon versenyző újpesti atléták.
Hetven éves lett olimpiai ezüstérmes kapusunk, Rothermel Ádám!
Válogatott labdarúgónk háromszor nyert bajnokságot lila-fehérbe
Hatodik helyen végzett a női tőrcsapat az újvidéki EB-n!
A válogatott tagjai: Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida, Szalai Szonja
Négy felkészülési mérkőzést már biztosan játszik jégkorong csapatunk!
Komoly ellenfelek várnak együttesünkre augusztusban
Tizenegy versenyzőnkért szoríthatunk a kajak-kenu VB-n és az EB-n!
Az EB-n négy, a VB-n hét sportolónk indul



















