Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
Három mérkőzése van hátra a 2018-as naptári évből jégkorong csapatunknak!
Egyszer idegenben, kétszer hazai pályán lépünk jégre
Az EBEL-ből érkezett új igazolásunk!
David Brine több, mint 200 EBEL mérkőzéssel a háta mögött érkezett Újpestre
Két hazai mérkőzés következik jégkorong csapatunk életében!
Pénteken a Csíkszereda, hétfőn a Vasas látogat a Megyeri útra
Pénteken jön az első Vasas elleni mérkőzésünk az Erste ligában!
Pénteken a Vasas, vasárnap a Gyergyó lesz az ellenfelónk
A Debrecen, a Brassó és a Gyergyó elleni lép pályára jégkorong csapatunk a héten!
Öt nap alatt három találkozó vár együttesünkre
Hétfőn Dunaújvárosban folytatódik az Erste Liga!
A válogatott szünet miatt tíz napig nem lépünk jégre
Két mérkőzést játszik a héten jégkorong csapatunk!
Egyszer hazai pályán, egyszer idegenben lépünk jégre
Két hazai jégkorong mérkőzés következik!
A Vienna Capitals és a DEAC látogat a Megyeri útra
Hat nap alatt négy mérkőzést játszik jégkorong csapatunk!
Kétszer hazai pályán, egyszer idegenben lépünk jégre
Két mérkőzést játszik jégkorong csapatunk a héten!
Az első idegenbeli összecsapás következik csütörtökön
Jegyelővétel a Ferencváros elleni mérkőzésre!
Pénteken és szombaton is lehet belépőket vásárolni
Pénteken jön a negyedik felkészülési mérkőzésünk!
Ellenfelünk a Zsolna csapata lesz
Jön a Visegrád Kupa első mérkőzése jégkorong csapatunk számára!
Első ellenfelünk a Nyitra együttese lesz
Jön az első felkészülési mérkőzése jégkorong csapatunknak!
Ellenfelünk a Dukla Trencin együttese lesz
Majdnem végleges jégkorong csapatunk jövő évi kerete!
Kovács Csabával jelen pillanatban is tárgyal vezetőségünk
Hivatalosak az ERSTE Liga mérkőzéseinek kezdési időpontjai!
Három hazai találkozóval kezdjük a bajnokságot
Egy hónap után újra együtt készül a csapat!
A Metodika Központban folytatódott a felkészülés



















