Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!
KÉT ÚJPESTI TEHETSÉG AZ U16-OS VÁLOGATOTTBAN
Riesz Lili és Szilvácsku Lilla is meghívást kapott
HARMADSZOR IS NYERTÜNK DEBRECENBEN
A karácsonyi mérkőzésen a második harmadban már három góllal is vezetett az Újpest, de a DEAC a rendes játékidő vége előtt 15 másodperccel egyenlített. A hosszabbításban újra a mieink voltak a jobbak, így 6:5-re nyertünk idegenben, vagyis idén harmadszor is legyőztük a Debrecent.
UTE TORNA KARÁCSONY
MAGYAR BAJNOK LETT KISS LEVENTE ÉS BARACSI DÁNIEL
Csapatversenyben harmadik lett az UTE Madárfészek Nemzeti Ökölvívó Akadémia
SZÉP EREDMÉNYEKKEL ZÁRTÁK VÍVÓINK A MAGYAR BAJNOKSÁGOT
Gratulálunk versenyzőinknek és edzőiknek
SIKERES VOLT AZ UTE AKCIÓJA
Két autónyi ajándékot vitt az UTE nevében Budapest belvárosába, a Cipősdoboz Várba Benk András, jégkorong csapatunk kapitánya, valamint a klubvezetés képviseletében dr. Tahon Róbert, az UTE jogi igazgatója.
77 ÉVE SZÜLETETT BENE FERENC
Ezerkilencszáznegyvennégy december 17-én született Balatonújlakon Bene Ferenc, minden idők egyik leggólerősebb magyar csatára, a válogatott és a lila-fehérek legendás játékosa. Az Újpest csapatával nyolc magyar bajnoki győzelmet ünnepelhetett, a címeres mezben 76 mérkőzésen 36 találatig jutott, 1964-ben olimpiai bajnok lett.



















