Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
MÁSODIK HELY LJUBLJANÁBAN
Hétvégén Ljubljanában megrendezésre került 4 VÁROS TORNÁJA (Bratislava-Ljubljana-Zagreb-Budapest) sporteseményen, sikeresen szerepelt a Budapest válogatott, az összesített pontversenyben, szoros küzdelemben a II. helyezést érték el.
SŰRŰ HETEK VANNAK ATLÉTÁINK MÖGÖTT
Verseny verseny hátán a magyar atlétikában. Sportolóink remekül helytálltak a nyári megmérettetéseken. Számos korosztály képviselte magát a különböző városokban rendezett viadalokon.
MINDENT VITT AZ UTE A FELNŐTT VÁLOGATÓN
A női kajakos szakágunk minden idők egyik legjobb eredményét produkálta a legsikeresebb olimpiai sportág hazai válogatóversenyén. Rendessy Eszter világ- és Európa-bajnoki induló lett K-1 500 méteren, ebben a versenyszámban a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danutát váltotta a trónon, Lucz Anna és Kiss Blanka pedig K-2 500 méteren hajtotta végre ugyanezt a bravúrt, így várhatóan mindhármunkat számításba veszik az évek óta legyőzhetetlen női kajaknégyes összeállításánál is. Fekete Ádám pedig Hajdu Jonatán párjaként nyert válogatót az új kenus olimpiai számban, C-2 500 méteren, így minden valószínűség szerint ők is utazhatnak a 2022-es világversenyekre.
VÁLOGATÓT NYERT A KISS-LUCZ PÁROS
A második válogatót is megnyerte női K-2 500 méteren a Kiss Blanka, Lucz Anna-kettős, így az újpesti páros készülhet a világbajnokságra.
VILÁGKUPA GYŐZTES A GULYÁS-SZÉP DUÓ
Az Ankarában megrendezett Világkupa verseny döntőjében, két öttusázónk, mix váltó számban meghódította a dobó legfelső fokát.
GULYÁS MICHELLE BRONZÉRMES A VILÁGKUPÁN
Öttusázóink Ankarában, a Világkupa döntőn versenyeztek, ahol remek eredményeket értek el. Michelle dobós lett, Szép Balázs nyolcadikként végzett.
DÖMSÖDI TAMARA A KÖVETKEZŐ SZEZONBAN IS MINKET ERŐSÍT
Fiatal kiválóságunk a 2021/22-es bajnoki idény során rengeteget fejlődött, februártól pedig már alapemberként segítette felnőtt csapatunk munkáját
KAPÁS HETEDIK, KÓS HATODIK A VB-N
A szerdai versenynapon két kiváló úszónk is versenyszáma döntőjének rajtjához állhatott.
VELÜNK LESZ JÖVŐRE IS KOVÁCS SEBESTYÉN
Felnőtt, és végleg bejátszotta magát a legjobbak közé az előző szezonban Kovács Sebestyén. A 22 éves saját nevelésű támadónk jövőre is az Újpestet erősíti majd.
SERDÜLŐ JÁTÉKOSUNK FINNORSZÁGBAN FOLYTATJA
Schmidt Ágoston, 2008-as születésű játékosunk a TUTO Hockey U16 csapatához csatlakozik.
SLOVENIAN FOOTGOLF OPEN
Lucia Čermáková továbbra is ül a trónon, női kategória arany-ezüst (Kuchta Dóra) és - hihetetlen izgalmak után – Zsuppán Péter révén szenior ezüst a sLOVEnian Footgolf Open-en!
HÁROM EZÜST A BUDAPEST BAJNOKSÁGON
Versenyzőink a Budapest Bajnokságon jártak, ahol a kiváló eredmények mellett ifi korú versenyzőnk is bekerült az összetett döntőbe.
GÓLERŐS HÁTVÉD ÉRKEZIK GYŐRBŐL
A szlovák Dusan Kmec Kassán nevelkedett, tagja volt hazája korosztályos válogatottjának, és már két éve játszik az Erste Ligában. Tavaly győri hokisként nyolc gól és tíz gólpassz került a neve mellé.
137 ÉVES AZ UTE
Az emléktábla a Szent István tér 19. alatti ház falán látható, ahol 137 éve néhány sportszerető fiatal megalapította az Újpesti Torna Egyletet.
A LEGMAGASABBAN RANGSOROLT VERSENYEN IS ARATTAK FOOTGOLFOSAINK
Egyletünk versenyzője Lucia Čermáková a Hungarian Footgolf Open ’22 női győztese, elképesztő magabiztossággal és különbséggel utasította maga mögé a honi és nemzetközi női mezőnyt!
BUKOVSZKI TÜNDE VILÁGBAJNOK
Duatlonosunk a dobogó legfelső fokára állhatott a múlt héten megrendezett viadalon.
60 ÉVES SZABÓ BENCE
Az egyik legsikeresebb magyar kardvívó 1962 június 13-án született. Tizenkét évesen, 1974-ben kezdett vívni az Újpesti Dózsában.
60 ÉVES AZ ÖTTUSA SZAKOSZTÁLY
Régi és jelenlegi sportolóink jöttek össze, hogy megünnepeljék az öttusa szakosztály hatvanadik születésnapját. Baráti hangulatban, igazán jókedvűen telt az ünnep, szívet melengető volt együtt látni a múlt és a jelen versenyzőit.
ELINDULT A STRANDRÖPLABDA SZEZON
Itt a nyár, remek lehetőség, hogy belekóstoljatok a strandröpi rejtelmeibe. A külsős gyerekeket is szeretettel várjuk!
MOHAMED AIDA ÉS LÁSZLÓ LUCA UTAZIK AZ EB-RE
Az MVSZ kijelölte az idei vívó Európa-bajnokságra kiutazó válogatott versenyzőket. Egyesületünket két sportoló képviseli a kontinensviadalon.

















