Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
MEGVAN AZ ERSTE LIGA MENETRENDJE
Hazai pályán kezdünk a DVTK ellen, majd a második fordulóban derbit játszunk a Tüskecsarnokban.
LAPOSA MÁRK EB EZÜSTÉRMES
Fiatal versenyzőnk remek teljesítményt nyújtva ezüstérmet nyert az U15-ös Európa Bajnokságon. Márk végig nagyon jó érzékkel birkózott, és erős riválisokat győzött le.
MÁR ZAJLIK A FELKÉSZÜLÉS A JÉGEN
Gőzerővel állt neki a közös munkának Virág Csaba csapata, az UTE felnőtt férfi jégkorongozói, akik múlt hét végén már az új jeget is felavatták a Megyeri úton.
VÉGSŐ BÚCSÚ TÖRŐCSIK ANDRÁSTÓL
Hatalmas tömeg kísérte végső útjára a lila-fehér labdarúgó zsenit. Isten nyugosztaljon!
RENDESSY ESZTER VB EZÜSTÖT NYERT
Rendessy Eszter berobbant a felnőtt nemzetközi élvonalba az idén, az 500 egyes hetedik helye után ma világbajnoki ezüstérmeslett K-1 1000 méteren.
LUCZ ANNA VILÁGBAJNOKI BRONZÉRMES
Lucz Anna másodszor is a kanadai dobogóra állhatott, ezúttal K-1 200 méteren lett bronzérmes.
KŐSZEGI SIKEREK BOKSZOLÓINKNÁL
Ökölvívóink az Ostrom-kupán, ahol remek eredményekkel zárták a versenyt. A dobogó második és harmadik fokát hódították meg a lila-fehér bunyósok.
VILÁGBAJNOK A KISS BLANKA LUCZ ANNA PÁROS
A kanadában megrendezett 2022. évi világbajnokságon Női K-2 200 méteren világbajnok a Kiss Blanka (UTE) Lucz Anna (UTE) páros!
VÉGSŐ BÚCSÚ KONTSEK JOLÁNTÓL
Az 1968-ban, Mexikóvárosban szerzett bronzérmével máig az egyetlen magyar diszkoszvetőnő, aki olimpián érmet tudott nyerni.
Footgolf Országos Bajnokság FIFG250 - 8. forduló
Ez a hétvége nem rólunk szólt, csak Kuchta Dóra és Karakas Attila tudta kicsit kozmetikázni a színvonal alatti teljesítményünket.
ARATTAK A HÖLGYEK A MAGYAR BAJNOKSÁGBAN
Két arany, egy ezüst, két bronzérem a Magyar Football-Golf bajnokság hetedik és nyolcadik fordulójában!
FOOTGOLF CZECH OPEN 2022
Hihetetlen izgalmak után dőlt el a női kategória első helyének sorsa a csehországi FIFG 250-es versenyen!
EZÜSTÉREM AZ IFI EURÓPA-BAJNOKSÁGON
A Molnár Kinga - Józsa Hanna páros ezüstérmet nyert az ifi maraton Európa-bajnokságon.
MADARÁSZ VIKTÓRIA HIVATALOSAN IS HOZZA A VB SZINTET
Kihirdették a 2023-as budapesti Atlétikai VB kvalifikációs szintjeit maratoni távon és a gyalogló számokban!
GULYÁS MICHELLE MÁSODIK, SZÉP BALÁZS HARMADIK A VILÁGBAJNOKSÁGON
Öttusázóink Egyiptomban jártak a világbajnokságon, ahol remek eredményeket értek el mind egyéniben, mind csapatban.
TÖRŐCSIK ANDRÁS EMLÉKÉRE IDÉN NEM LESZ 9-ES
Ebben a szezonban az Újpest FC. nem nevez játékost 9-es mezszámmal a bajnokságban. Idén csak az ő nevével ellátva láthatjátok a 9-es mezt.
ELHUNYT KARDOS JÓZSEF
Újpesten két bajnoki ezüstérmet és egy bajnoki aranyat (1978–1979) szerzett és háromszor nyert MNK a csapattal. 228 bajnoki mérkőzést játszott lila-fehérben és 37 gólt szerzett.
PÉNI ISTVÁN HÁROMSZOROS EURÓPA-BAJNOK
Sportolónk 586 körös új Európa-csúccsal aranyérmes lett a puskások három testhelyzetű versenyszámában a zágrábi 300 méteres Európa-bajnokságon.
AZ UTE A LEGEREDMÉNYESEBB BUDAPESTI EGYESÜLET
Kajak-kenusaink ismét remekül teljesítettek, a Budapest-bajnokságon, elsőként végeztünk az egyesületek között.
SFGA - FIFG 100 - TOUR '22 - 5. kolo
A szlovák bajnokság ötödik-hatodik fordulójában Lucia Čermáková kétszeres, Flink János egyszeres ezüstérmes!


















