Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
AZ ÉV NŐI KAJAKOSA: RENDESSY ESZTER
Elsősorban saját magához képest szeretett volna fejlődni idén Rendessy Eszter, ám ezt bőven túlteljesítette. Az UTE 20 éves kajakosa ötszáz egyesben mindkét hazai válogatót megnyerte, majd élete első felnőtt világbajnokságán döntőzött, az Európa-bajnokságon pedig második lett.
ISTEN ÉLTESSE FÁBIÁNNÉ ROZSNYÓI KATALINT
Az UTE korábbi versenyzője és edzője, olimpiai ezüstérmes, mesteredző, a világ legsikeresebb edzője a kajak-kenu sportágban a 80. születésnapját ünnepelte!
INTERJÚ TÓTKA SÁNDORRAL
Olimpikonunk a Sportal TV-nek mesélt az apaságról, a négyesről, a kvótaszerzésről, de szóba került az is, hogy olimpiai bajnokként másabb-e a felkészülés, mint Tokió előtt!
ARATOTT AZ UTE
A legsikeresebb magyar olimpiai sportág díjazta az idei szezon legjobbjait. 2022-ben az év női kajakosa Rendessy Eszter lett, az év férfi kenusának Fekete Ádámot választották.
IDÉN IS LESZ EMLÉKVERSENY
Az UTE és a BKKSZ idén is megrendezi a hagyományos évadzáró Népszerűsítő Maraton-Fábián László Emlékversenyt október 8-án, szombaton. Nevezni a szokásos módon, a Kajak-Kenu Ablakon keresztül lehet.
HÉT ÉREM AZ ORV-N
Schmidt Dániel, Varga Attila, Varga Máté edzők tanítványai hét éremmel és rengeteg értékes helyezéssel tértek haza Pozsonyból!
RENDESSY ESZTER VILÁGBAJNOKI MÁSODIK
Eszter a kajak-kenu U23-as világbajnokságon a dobogó második fokát hódította meg K1 500 méteren.
LUCZ ANNA VILÁGBAJNOK
Lucz Anna világbajnok az U23-asok K-1 200 méteres számában, a K-4 500 méteren pedig ezüstöt nyertek a lányok.
MÉG A VB-HEZ KÉPEST IS SIKERÜLT ELŐRELÉPNI
Két héttel a kanadai kajak-kenu világbajnokság után a vasárnap záruló Európa-bajnokságon is kiválóan szerepeltek klubunk versenyzői. A Kiss Blanka, Lucz Anna-duó ismét aranyérmet szerzett K-2 200 méteren, és ezúttal Rendessy Eszter is a dogobó legfelső fokára állhatott 1000 párosban, ráadásul sportolóink az olimpiai számokban is értékes érmeket szereztek.
ÉREMESŐ A VIZEN
A müncheni multisport Európa-bajnokságon kajak-kenusaink igazán kitettek magukért. Záporoznak a szebbnél szebb eredmények!
RENDESSY ESZTERÉK EURÓPA LEGJOBBJAI
Kőhalmi Emese párjaként, K2 1000 méteres távon utasítottak mindenkit maguk mögé Eszterék az Európa-bajnokságon.
RENDESSY ESZTER VB EZÜSTÖT NYERT
Rendessy Eszter berobbant a felnőtt nemzetközi élvonalba az idén, az 500 egyes hetedik helye után ma világbajnoki ezüstérmeslett K-1 1000 méteren.
LUCZ ANNA VILÁGBAJNOKI BRONZÉRMES
Lucz Anna másodszor is a kanadai dobogóra állhatott, ezúttal K-1 200 méteren lett bronzérmes.
VILÁGBAJNOK A KISS BLANKA LUCZ ANNA PÁROS
A kanadában megrendezett 2022. évi világbajnokságon Női K-2 200 méteren világbajnok a Kiss Blanka (UTE) Lucz Anna (UTE) páros!
EZÜSTÉREM AZ IFI EURÓPA-BAJNOKSÁGON
A Molnár Kinga - Józsa Hanna páros ezüstérmet nyert az ifi maraton Európa-bajnokságon.
AZ UTE A LEGEREDMÉNYESEBB BUDAPESTI EGYESÜLET
Kajak-kenusaink ismét remekül teljesítettek, a Budapest-bajnokságon, elsőként végeztünk az egyesületek között.
MINDENT VITT AZ UTE A FELNŐTT VÁLOGATÓN
A női kajakos szakágunk minden idők egyik legjobb eredményét produkálta a legsikeresebb olimpiai sportág hazai válogatóversenyén. Rendessy Eszter világ- és Európa-bajnoki induló lett K-1 500 méteren, ebben a versenyszámban a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danutát váltotta a trónon, Lucz Anna és Kiss Blanka pedig K-2 500 méteren hajtotta végre ugyanezt a bravúrt, így várhatóan mindhármunkat számításba veszik az évek óta legyőzhetetlen női kajaknégyes összeállításánál is. Fekete Ádám pedig Hajdu Jonatán párjaként nyert válogatót az új kenus olimpiai számban, C-2 500 méteren, így minden valószínűség szerint ők is utazhatnak a 2022-es világversenyekre.
VÁLOGATÓT NYERT A KISS-LUCZ PÁROS
A második válogatót is megnyerte női K-2 500 méteren a Kiss Blanka, Lucz Anna-kettős, így az újpesti páros készülhet a világbajnokságra.
NŐI KAJAKBAN A CSÚCSOKAT OSTROMOLTUK
Vasárnap, a felnőtt kajak-kenu világbajnoki válógató zárónapján sem volt jobb az UTE kajak-kenu versenyzőinél.
MINDENT VITT AZ UTE NŐI KAJAKBAN
Szenzációsak szerepeltek női kajakosaink a hétvégi Eb és világbajnoki kajak-kenu válogatón, Szegeden.



















