Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
VÁLOGATOTT HÁTVÉDÜNK IS VELÜNK MARAD
További 2 évet írt alá, így Tornyai Gábor ősszel már a negyedik szezonját kezdi meg az UTE színeiben. A 26 éves válogatott védő szerződést hosszabbított a lila-fehérekkel, ami azért különösen nagy dolog, mert pályafutása eddigi legeredményesebb idényét zárta.
ELINDULT A FELKÉSZÜLÉS
Kovács Viktor folytatja a közös munkát az UTE kispadján Jason Morgannel. Másodedzőnk szerint sokat tanultak az előző idényből.
A SZEZON LEGJOBBJAI
Az MJSZ pénteki küldöttgyűlése után adták át a szezon legjobbjainak járó díjakat, melyek legnagyobb részét újpestiek zsebelték be.
MÁR A VÁLOGATOTTAL EDZ JÁTÉKOSUNK
Laskawy Ferenc 2018-ban még az U12-es csapattal nyerte meg a European Golden Puck tornát, ma már a legjobbak között van.
BAJNOK LETT AZ U16-OS CSAPAT
Gólszerzőink a harmadik mérkőzésen: Gondos Dávid (2), Kun Attila, Ferencz Lázár. Világi Arnold 33 védésével shutout-ot ért el.
MEGHÍVÓ A FELNŐTTEKHEZ
Jégkorong Akadémiánk játékosa, Laskawy Ferenc meghívót kapott a felnőtt válogatottba!
KÖSZÖNET A CSALÁDTAGOKNAK
A múlt héten az U14-es játékosok családtagjainak mondott köszönetet a pre-akadémia szakmai stábja. A szülők vagy akár a nagyszülők újpesti hokis relikviákat, vagyis olyan mezeket vehettek át, amelyeket a felnőttcsapat játékosai viseltek az elmúlt években.
JÉGKORONG AKADÉMIA PRÓBAJÁTÉK
Április 11-13 között rendezzük meg idei próbajátékunkat, az elmúlt évekhez hasonlóan most is azokat a játékosokat várjuk, akik a következő szezonban az U16-os, U18-as vagy U20-as korosztályaink valamelyikébe szeretnének tartozni.
SIKEREK FELSŐBB KOROSZTÁLYOKBAN IS
A 2024/25-ös szezonban rekordszámú U16-os korú Akadémista mutatkozhatott be az ifik és a juniorok között.
ÉLETBEN TARTOTT REMÉNYEK
A harmadik helyezett DEAC elleni parádés sikerével jégkorongcsapatunk feljebb lépett az Erste Liga tabelláján, így most a rájátszást érő nyolcadik helyen állunk. A második harmadban szerzett három gólunk elég volt a sikerhez, így, ha szűken is, de 4:3-ra legyőztük a hajdúsági sztárcsapatot.
GYŐZELEM GYILKOS IRAMÚ MECCSEN
Vízilabda meccseket megidéző végeredménnyel, 8:5-re győztük le a tabellát vezető Gyergyói Hoki Klub csapatát a szinte végig irgalmatlan iramú mérkőzésen. Ian McNulty 28 perc alatt mesterhármasig jutott, győzelmünkkel tettünk egy nagy lépést azért, hogy ott lehessünk a jégkorong Erste Liga rájátszásában.
GYŐZELEM A DAB ELLEN - VILLÁMRAJTTAL
Már az első harmadban eldöntötte a meccset a DAB vendégeként az Újpest a jégkorong Erste Ligában, miután 20 perc alatt négy gólt szereztünk. A vége 6:1 lett ide, az UTE góljait csak magyar játékosok szerezték.
HÁTVÉD ÉRKEZIK A SZLOVÁK ÉLVONALBÓL
A KHL-t is megjárt, szlovák Extraliga bajnok hátvédet igazoltunk a Nove Zamky (Érsekújvár) csapatától. Patrik Luza tapasztalt hátvéd, aki fizikális hokit játszik, és képes eredményesen blokkolni az ellenfél támadóinak lövéseit.
TV-S MECCSEN FOLYTATNÁNK A SZÉRIÁT
Utoljára szeptember végén nyert zsinórban legalább két mérkőzést csapatunk, viszont az előző hetet két győzelemmel zártuk. Ráadásul karácsony másnapján a DEAC lesz az ellenfél, akiket egy emlékezetes meccsen győztünk le novemberben, így bizakodva várhatjuk a csütörtökön 17 órakor kezdődő összecsapást.
KÖZÖS KORIZÁS
Mozgalmas volt a hétvége az Adventi Vásáron és az Újpesti Jégpályán is, ahol az UTE Jégkorong Szakosztály felnőtt férfi csapata várta az újpestieket.
KILENCEN A KERETBEN
Akadémiánkról hét játékos kapott meghívót, továbbá két korábbi hokisunk, a jelenleg légiósként játszó Szongoth Domán és Schmidt Ágoston is bekerült a bő keretbe.
FELTÁMADÁS DEBRECENBEN
A kiváló erőkből álló DEAC-ot többek közt Dansereau mesterhármasával, a hosszú sérülésből eredményesen visszatérő Dyson Stevenson góljával, és Rósa Levente első felnőttek közt szerzett találatával sikerült legyőzni 7:4-re.
EZÜSTÉREM CSÍKKARCFALVÁRÓL
November második hétvégéjén a székelyföldi Csíkkarcfalván rendezték meg az U12-es Kárpát – medencei Magyar Liga (KML) tornáját, melyen az UTE U12-es KÉK csapata képviselte klubunkat. Az együttesünk ezüstérmes lett, játékosunkat, Ferencz Lénárdot pedig a torna legjobb támadójának választották.
HÁROMGÓLOS GYŐZELEM DUNAÚJVÁROSBAN
Ránk ijesztett a hazai csapat, miután az első játékrészben elhúztak az Acélbikák 2:0-ra, aztán Laskawy és Kiss Dániel góljaival egyenlítettünk, majd légiósainknak köszönhetően simán megnyertük a találkozót 5:2-re.
EGY JEGY, KÉT MECCS
Szombaton foci, vasárnap hoki. Amennyiben megváltottad belépődet a két mérkőzés bármelyikére, úgy a másikat ingyen nézheted.



.jpg)















