Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
Csapatösszetartó horgászversenyen vettek részt jégkorong játékosaink!
Szerdán ütők helyett botokat ragadott a csapat
Megvan jégkorong csapatunk meztervező versenyének győztese!
Mezővári Dániel mezében fogunk pályára lépni a következő bajnokságban
Közönség-kedvenc csatárunk visszatért a Megyeri útra!
Hat év után újra lila-fehérben láthatjuk Ladislav Sikorcint!
Az extraligából érkezett jégkorong csapatunk legfrissebb igazolása!
A következő bajnoki kiírásban a Megyeri úton folytatja pályafutását a harmincnégy éves Martin Frolik!
Hivatalossá vált jégkorong csapatunk felkészülési mérkőzéseinek időpontja!
Mind az öt találkozón idegenben fogunk pályára lépni
Legfrissebb igazolásaink számára sem ismeretlen a Megyeri úti Jégcsarnok!
Nagy Patrik közel tíz, Ágoston Olivér egy szezont töltött csapatunkban
Junior korosztályos válogatottat igazolt felnőtt csapatunk!
Kovács Attila mellett kapusunk, Ales Sila is együttesünkben folytatja pályafutását
Jégkorong csapatunk vezetőedzője Kanadában készül a bajnoki rajra!
Két fiatal magyar edző vesz részt a Hockey Canada edzőtovábbképző programjában
Rutinos szlovén válogatott csatárral bővült a keretünk!
Andrej Hebar a következő évben lila-fehérben folytatja a pályafutását
Tizenkét játékosunk már aláírta szerződését a következő bajnokságra!
Egy érkező és egy távozó mellett tizenegyen maradtak a régi keretből!
Jégkorong csapatunk már javában készül a következő szezonra!
Közel öt hete tart az alapozás a játékosoknak
Első helyen végzett U8-as jégkorong csapatunk a maribori nemzetközi tornán
Veretlenül nyerte meg csapatunk a maribori tornát!
Szerdán jön a szezon utolsó mérkőzése jégkorongcsapatunk számára!
Hazai pályán fogadjuk a Debrecen együttesét
Vasas-Continental - UTE 0:7 (0:1, 0:4, 0:2)
Kiütéses sikert értünk el a Magyar Kupa első mérkőzésén
Két mérkőzés vár jégkorong csapatunkra a Magyar Kupában!
Hétfőn a Vasas, szombaton a Dunaújváros lesz az ellenfelünk!
UTE - Debreceni HK 4:2 (3:1, 1:0, 0:1) - 1:0
Megnyertük a rájátszás első mérkőzését a két győzelemig tartó párharcban
Ezen a héten véget ért a MOL Liga alapszakasza!
Két mérkőzés vár még jégkorongosainkra a rájátszás előtt
Az alapszakasz utolsó derbije következik!
A péntekivel együtt összesen még három mérkőzés vár csapatunkra a rájátszás előtt
MAC Budapest - UTE 3:2 hu. (1:0, 1:0, 0:2, 1:0)
A harmadik harmadban közel álltunk a bravúrhoz
Sport Club Csíkszereda - UTE 0:1 (0:0, 0:1, 0:0)
Nagy küzdelemben sikerült begyűjtenünk a három pontot












-2518/CZ7A8883-1.jpg)

---1-0-2498/UTE-DHK_Eredmeny.jpg)

-2464/CZ7A2419-18.jpg)
-2453/CZ7A8773_wm.jpg)