Több száz intézménnyel vettük fel a kapcsolatot című gallériából ízelítő
Dátum: 2023 szeptember 26. (kedd) | Jusztina
Galó Bence harmadik lett az Európai Ifjúsági Olimpián (EYOF), a szlovéniai Mariborban.
Negyedik szezonját kezdi meg ősszel az Újpestben Kyle Just. Kiváló kanadai támadónk nemcsak hűséges, hanem rendkívül kiegyensúlyozott játékos is, eddig minden évben harminc pont felett termelt a Megyeri úton, és most is rendkívül motiváltan várja az előttünk álló idényt.
A koreai Changwonban zajló junior világbajnokságon bronzérmet nyert a Domsits Olivía, Fábián Sára Ráchel és a Jákó Miriam alkotta magyar csapat a 25 méter női pisztoly versenyszámban.
Hetente több száz gyerek vesz részt az önkormányzattal közösen szervezett napközis táborban. Galéria
Ezúttal Horvátországban, maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon járt a magyar válogatott. A mieink nyolc arany-, hat ezüst és öt bronzéremmel zártak, és nyertek az éremtáblázaton. A sikerből ezúttal is kivették a részüket klubunk legjobbjai.
Ismét remek hírrel szolgálhatunk, mert U18- as és az U20- as korosztályban is UTE győzelem született ezzel tovább gazdagítva strandröplabda szakágunk eredményességét.
Az időjárás meleg volt, a víz egy fázósnak igazán optimális 26-27 fok, enyhe szél a bringán és árnyékos futópálya.
Atlétikában U20-as korosztályunk versenyzői nagyon kemény küzdelmekkel fejezték be a két napos magyar bajnokságot.
A 31 éves Christian Silfver több szezont lehúzott már hazája bajnokságaiban, de több évet eltöltött a dán és a francia pontvadászatban is.
Már a nyolcadik szezonját kezdi felnőtt jégkorong-csapatunknál Kiss Dániel. Rutinos védőnk gőzerővel készül az idényre, bár jelenleg a Balatonon pihen családjával, és abban bízik, hogy a pályán nyújtott jó teljesítménye mellett mentori szerepet is betöltethet majd fiatal csapattársait segítve.
Sporttörténelmi sikert ért el a hétvégi utánpótlás világbajnokságon a magyar kajak-kenu sportág; a nemzeti válogatott minden idők legjobb szereplését produkálta, összesen 25 arany-, 12 ezüst és 7 bronzérmet gyűjtve. Jellemző, hogy az éremtáblán második helyezett német csapat összesen öt aranyéremmel zárt. A szenzációs szereplésből az UTE versenyzői kivették a részüket, kenusaink arany-, ezüst és bronzérmet is szereztek az olaszországi Auronzoban megrendezett versenyen.