Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
SOLTÉSZ ÁRPÁDOT KÖSZÖNTÖTTÜK
A hétvégén lett 80 esztendős klubunk legendás kenus mesteredzője. Soltész Árpád versenyzőként az FTC-ből igazolt az Újpesti Dózsába még 1966-ban, majd 1975-től edzőként nevelte az egyesület kenus utánpótlását, amellyel világraszóló eredményeket ért el több korosztályban.
MEGKERÜLT ARANYÉREM
Csongrádi Lászlóhoz szeptember közepén surrant be a tolvaj, aki elvitte minden bajnok legféltettebb kincsét.
GULYÁS MICHELLE AZ ÉV ÖTTUSÁJÓJA
A Nemzetközi Öttusa Szövetség Gulyás Michelle olimpiai bajnok versenyzőnket választotta az év női öttusázójának!
FELTÁMADÁS DEBRECENBEN
A kiváló erőkből álló DEAC-ot többek közt Dansereau mesterhármasával, a hosszú sérülésből eredményesen visszatérő Dyson Stevenson góljával, és Rósa Levente első felnőttek közt szerzett találatával sikerült legyőzni 7:4-re.
ÉRZELMES BÚCSÚ
Érzelmes búcsúztatást kapott a decemberi rövid pályás vb után visszavonuló, országos bajnokságon most utoljára versenyző Kapás Boglárka, amikor felállt a dobogó második fokára a 400 méteres vegyesúszás után.
EZÜSTÉREM CSÍKKARCFALVÁRÓL
November második hétvégéjén a székelyföldi Csíkkarcfalván rendezték meg az U12-es Kárpát – medencei Magyar Liga (KML) tornáját, melyen az UTE U12-es KÉK csapata képviselte klubunkat. Az együttesünk ezüstérmes lett, játékosunkat, Ferencz Lénárdot pedig a torna legjobb támadójának választották.
GIMNASIADE ÉRTÉKELÉS
A nemzeti multisport esemény karatés győztesével Fodor Amirával (UTE karate) és Balogh Gáborral a Diáksport Szövetség elnökével készült interjú.
ILYO CUP 2024
Míg a csapat két ifjú harcosa az Európa Bajnokságon küzdött, addig a többiek Kassát hódították meg.
MAGYAR FOOTGOLF BAJNOKSÁG 1. TÉLI FORDULÓ
Gábor Barbara győzelmét hozta a Magyar Footgolf Bajnokság első téli fordulója.
ÚJABB SPORTOKKAL ISMERKEDNEK A GYEREKEK
Megkezdődött a mindensportban az új sportágakkal való ismerkedés. Az első évfolyamosok ezúttal a röplabdáznak, a másodikosok pedig a judó rejtelmeibe pillanthatnak bele.
KÉT ARANY AZ OB-N
Kaposváron a rövidpályás Országos-bajnokságon Kapás Boglárka és Zombori Gábor (200 m vegyes) aranyérmesek lettek.
NYERTÜNK A NYÍREGYHÁZA ELLEN IS
Az első szoros szett után, végig kontrolláltuk a mérkőzést, s ezzel megnyertük sorozatban a hatodik mérkőzésünket.
KETTŐBŐL KETTŐ
Módos Ferenc eddig verhetetlen az idei Kadet Kard Magyar Kupákon, a hétvégén a másodikat is magabiztosan nyerte meg Witt Péter tanítványa!
DÖCÖGÖS JÁTÉK A FOLYONDÁRBAN
A sorsolásokat ismerve, az idei évben elég sok UTE-VASAS párharc következik, s nem csak azért mert a Vasasnak két csapata van az Extraligában, hanem mert a kupában is a VASAS ágon vagyunk, ráadásul a 8 közé jutásért is a Vasassal játsszunk majd.
KÁKOSY OLÍVIA NEMZETKÖZI VERSENYT NYERT
Világbajnoki és Európa-bajnoki címvédőnk magabiztos versenyzéssel, holland, olasz, belga és egy másik holland versenyzőt legyőzve megnyerte a Dutch Open nemzetközi karate versenyt.
MAGYAR FOOTBALLGOLF BAJNOKSÁG 2024_9. forduló
Lila-fehér volt a dobogó a hölgyeknél a bajnokság kilencedik fordulójában. Kardos Dóra arany-, Kuchta Dóra ezüst-, míg Hámori Renáta bronzéremmel zárta a versenyt. Abszolút kategóriában Frech Attila a harmadik helyen zárt, szétrúgásban taszította le klubtársát a dobogóról.
SZÍVÜNKBEN ŐRIZZÜK EMLÉKÜKET
Mindenszentek napja, november 1-e, a keresztény hagyomány szerint az üdvözült lelkek emléknapja, mely reménnyel készít fel minket november 2-ra, amikor halottak napján, elhunyt szeretteinkre emlékezünk.
NEMZETKÖZI CSAPATBAJNOKSÁGON JÁRTUNK
Az Alghero Szardínia Nemzetközi Judo Csapatbajnokságon körmérkőzéseiben nagyon szépen teljesítettünk, csupán egy meccsen múlt a 2. helyezés.
ARANYÉRMES LÁNYOK
Az arany éremmel nyitás után (Fodor Amira) a lány kumite csapat révén aranyéremmel zárta az ifjúsági multisport eseményt a magyar csapat karatés különítménye.


















