Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
CSEHORSZÁGBÓL JÖTT ÉRMEK
Az Újpesti Torna Egylet Birkózói Nemzetközi versenyen vettek részt. A csehországi Novy Jicín ben a következő eredményeket születtek.
BIRKÓZÓINK SORRA HOZZÁK AZ ÉRMEKET
UWW verseny, felnőtt OB, serdülő válogató, junior válogató és Diák OB - mind UTE érmekkel tarkított megmérettetés, ahol sportolóink igazán kitettek magukért.
KÉT BRONZ AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Nagy Bernadett és Dollák Tamara is remekül szerepelt a budapesti Európa-bajnokságon.Mindketten a dobogó harmadik fokára állhattak. Tamara élete első érmét szerezte felnőtt versenyen.
DOLLÁK TAMARA BRONZÉRMES AZ U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Óriási csatát hozott az 57 kilogrammos Dollák Tamara utolsó csoportmérkőzése Bulgáriában. Az újpesti versenyzőnek ahhoz, hogy Európa-bajnok legyen, kétvállal kellett volna legyőzni a címvédő törököt.
NAGY BERNADETT EURÓPA-BAJNOK LETT
Az U23-as Európa-bajnokságon induló, kiváló birkózónk a dobogó legfelső fokára állhatott. Litván ellenfelét utasította maga mögé a végső küzdelemben.
TÚL VAGYUNK AZ ELSŐ FELNŐTT VÁLOGATÓN
Két aranyéremmel és további értékes helyezésekkel zárták az első felnőtt válogatót a klub birkózói.
SZÉPEN SZEREPELTEK KADET BIRKÓZÓINK
Egy arannyal, két ezüsttel és két bronzzal zárták a válogatóversenyt az UTE sportolói. Csapatban a dobogó második fokára állhattak a lila-fehér birkózók.
KÉT ARANY AZ ELSŐ NŐI VÁLOGATÓN
Az első felnőtt női válogatóversenyen az Újpesti Torna Egylet birkózó lányai kiválóan szerepeltek. Dollák Tamara és Nagy Bernadett a dobogó legfelső fokára állhatott.
LAPOSA MÁRK EZÜSTÉRMES
Az U15-ös korosztálynak rendeztek Kötöttfogású Országos Bajnokságot Zalaegerszegen, ahol az Újpesti Torna Egylet birkózói három fővel képviseltették magukat.
LAPOSA MÁRK EZÜSTÉRMES
A diákolimpián kötöttfogású birkózásban versenyzőnk kiválóan szerepelt.



















