Hírarchívum
Az UTE 2004 óta megjelent összes híre. Kereshetsz kulcsszóra (az ékezet és a kis- és nagybetű nem számít), szűrhetsz szakosztályra és időszakra.
Gangl Zétény U23 Országos Bajnok
Az ESMTK Kruj Iván Sportcsarnok adott otthont az U23-as Birkózó Országos Bajnokságnak, ahol az újpesti színekben induló versenyzők kiemelkedő egyéni sikerekkel, ugyanakkor a csapatot sújtó nehézségekkel is szembesültek.
KAPUVÁRI LILIÁNA U20-AS EB-BRONZÉRMES
Az 57 kilogrammos Kapuvári a vigaszágon a görög ellenfelét, a bronzcsatában pedig a szerb riválisát győzte le, és szerzett bronzérmet Észak-Macedóniában.
Szép eredmények a IX. Inter.Youth Tournamenten
Hat ország 21 csapat és több mint 160 induló mellett kellett helytállni versenyzőinknek, ahol a mieink remekül helytálltak a népes mezőnyben!
Újabb aranyérem
Kiváló sportolónk, Kapuvári Liliána megnyerte az Egyetemi Országos Bajnokságot.
Eredmények az U15-ös birkózó válogatóversenyekről
Arany-, ezüst- és bronzérem is született Soltvadkerten és Abonyban.
Dollák Tamara megváltotta Eb-jegyét
Bár a szezon első válogatóján a rivális sérülése miatt elmaradt a nagy összecsapás, a szőnyegen végül eldőlt a kérdés. Dollák Tamara képviselheti a magyar színeket az áprilisi Európa-bajnokságon.
Éremeső és csapatbronz
Megkezdődött a szezon az U15-ös szabadfogású birkózók számára is. A Tatabányán megrendezett válogatóversenyen az UTE fiataljai bebizonyították, hogy az élmezőnybe tartoznak.
Taroltunk Svédországban
Hatalmasat menetelt csapatunk a svédországi Norrköpingben megrendezett Björnen Wrestling Open 2026 nemzetközi versenyen.
Sikerek a tatabányai veterán világbajnokságon
Tatabánya adott otthont a 2025-ös Veterán Birkózó Világbajnokságnak, ahol a sportág idősebb generációjának legjobbjai mérték össze erejüket.
veteránok a szőnyegen
Világbajnokságra készül három veterán birkózónk! Október 7. és 12. között a birkózás veteránjai veszik birtokba a Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokot, ahol a 2025-ös Veterán Birkózó Világbajnokságot rendezik meg.
Három verseny, számos szép eredmény
A nemzetközi és hazai szőnyegeken is helytálltak birkózóink, értékes tapasztalatokat és szép eredményeket gyűjtve.
szentpéteri ezüstérmek
A hétvégén Szentpéteren léptek szőnyegre az Újpesti Torna Egylet fiatal birkózói. Előző hétvégén Prievidzában versenyeztek a legfiatalabbak, most Komárom Szentpéteren mutatták meg tudásukat.
VETERÁN SIKEREK
Ezen a hétvégén rendezték meg a Kiskunhalason a Veterán Magyarbajnokságot ahol négy versenyzőnk képviselte klubbunkat.
BANOVCEI SIKEREK
A újpesti fiatal birkózók ismét bebizonyították rátermettségüket Szlovákiában, ezúttal a Bánovce városában megrendezett , élménydús versenyen.
RÁCZ BALÁZS FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOK
Csepelen, a KIMBA sportcsarnokában rendezték meg a felnőtt szabadfogású birkózó Magyar Bajnokságot, ahol klubunk négy kiváló versenyzővel képviseltette magát, ketten értékes éremmel térhettek haza.
BRÓDY EMLÉKÉRMET KAPOTT BIRKÓZÓNK
A Bródy Imre Gimnázium április 30-i ballagási ünnepségén birkózónk, Kapuvári Liliana "Bródy Imre emlékérem" elismerésben részesült.
ARANYAT NYERT KAPUVÁRI LILIANA
Kapuvári Liliana 1. helyezést ért el a birkózók Tallin Open nemzetközi versenyén.
DOBOGÓS HELYEZÉSEKKEL VÉGEZTÜNK
Abonyban került megrendezésre az év első U17-es szabadfogású férfi és női válogatóversenye. A Komáromi Gép Kupán felvidéki és vajdasági birkózók egyaránt képviseltették magukat.
HÁROM VERSENYEN ÁLLTAK HELYT BIRKÓZÓINK
Kapuvári Liliána aranyat nyert Szibériában, Dunakeszin a csapat harmadikként végzett, Rácz Balázsnak pedig az U23-as EB-n drukkolhattunk.
MAROSVÁSÁRHELYI SIKEREK
A meghívásos versenyen közel 300 sportoló – összesen 22 csapat nevezett – indult el. Egyesületünket 12 sportolónk képviselhette az eseményen.



















