Minden hír

“AZ UTE JELENTI AZ ÁLLANDÓSÁGOT ÚJPESTEN”
Sallói István korábbi válogatott labdarúgótól, az Újpest FC egykori ügyvezetőjétől, a Zalaegerszeg jelenlegi sportigazgatójától már megszokhattuk, hogy nem fél sarkos véleményt megfogalmazni. Fia jelenleg az MLS-ben, vagyis az amerikai profi ligában a Kansas City meghatározó játékosa. A 24 éves Dániel egyre komolyabb sikereit az édesapa szerint egyértelműen az UTE-nak köszönheti.

SPORTLÖVŐ FIATALJAINK BEFEJEZTÉK A TÉLI KUPÁT
Tomboló nyárban sikerült pótolni az elmaradt fordulót

FÁBIÁN LÁSZLÓRA EMLÉKEZÜNK
Egykori olimpiai bajnok kajakosunk születésének 84. évfordulóján

"NEM VAGYOK HAJLANDÓ MÁSHOL DOLGOZNI"
Született újpestiként, lokálpatriótaként, a lila-fehérek egykori játékosaként, majd edzőjeként egyetlen más itthoni klubnál sem vállalna munkát Polyák Attila. Az UTE Labdarúgó Akadémia új igazgatója tíz napja tért haza Miamiból, ahol két éven át irányította az egyik helyi egyesület utánpótlásának szakmai munkáját, de már gőzerővel dolgozik. A célja, hogy vezetésével a klub önbizalommal teli, a pályán magabiztos, támadó futballt játszó labdarúgókat neveljen ki.

SZÉPEN MENETELNEK FOOTGOLFOSAINK AZ OB FORDULÓIN
2.forduló - három arany, egy ezüst a termés













