2014. november 30. - Fatum-Nyírsuli-UTE 0:3 (–20–16,–22) című gallériából ízelítő
Dátum: 2026 szeptember 25. (péntek) | Eufrozina

három számban is világbajnoki címet szerzett Magyarország legeredményesebb aktív sportolója

Ki tudná összeszámolni, hány kapusért, védésért, győzelemért, pontért és tanácsért lehetünk-vagyunk Neked hálásak. Köszönjük, s büszkék vagyunk, hogy magunk között tudhatunk!
Az UTE Labdarúgó Szakosztály elmúlt 3 évének alapvető változásai után a hétvégén kezdődő 2018/19-es szezonnal stratégiájában is új időszámítás kezdődik Akadémiánkon.

Első ellenfelünk a Nyitra együttese lesz

A frissen alakult Kárász, Kozák páros a vb-n is aranyesélyes

Szakmai és akadémiai igazgatónk foglalja össze a felkészülés e periódusának lényegét, célját

Györgyjakab Máté aranyérmet, Máthé Krisztián bronzérmet nyert a versenyen

Ellenfelünk a Dukla Trencin együttese lesz

Augusztus 10-12-ig rendezik Moszkvában a soron következő Gran Prix versenyt

Tizenkét arany, kilenc ezüst és hét bronzéremmel térünk haza

Kovács Csabával jelen pillanatban is tárgyal vezetőségünk

Három hazai találkozóval kezdjük a bajnokságot

Új vezetőedzőnk tizenháromszoros magyar bajnok, tizenkétszeres magyar kupagyőztes és kétszeres német bajnok

„Nagyon boldog vagyok most, úgy érzem az idei évemből kihoztam a maximumot”

A csapatból kiemelkedett Kós Hubert, aki kilenc érmet nyert a négy nap alatt