Isten éltesse Göröcs Jánost 80. születésnapja alkalmából című gallériából ízelítő
Dátum: 2026 szeptember 24. (csütörtök) | Gellért

Mindhárom alkalommal idegenben lépünk pályára

Istók két érmet is szerzett a két nap alatt

Olimpiai bajnokunk sorozatban az ötödik aranyérmét nyerte meg a visszatérése óta

Versenyzőink szerdán vehették át a jól megérdemelt díjakat

Mindhárom versenyzőnk új egyéni csúcsot ért el

1952-ben a helsinki olimpiai játékokon a Budapesti Dózsa sportolójaként az aranyérmet szerzett vízilabda csapat tagja volt

Olimpiai, világ- és Európa-bajnokunk a Toyota Kupán fog szerepelni

Klubunk hét csapattal vett részt az eseményen.

A visszavágóra 2016. december 31-én kerül sor a Tungsram Csarnokban

Az újabb három ponttal beértük a listavezetőt a tabellán

Dely Marcell révén a 38 kg-os kategóriában nem találtunk legyőzőre

Nyolc nap alatt négyszer lép pályára együttesünk

Kétszer a Vasas, egyszer a Nyíregyháza ellen lépünk pályára

A vb-n tíz férfi és öt női úszó indul egyéni számokban, emellett négy váltóversenyben lesz magyar érdekeltség a világbajnokságon

A Vasas otthonában kezdjük meg a sorozatot

Öt váltószámban korosztályos rekordot úsztak gyerekeink

Sima 3:0-ás győzelmet arattunk a Haladás VSE ellen

Ellenfelünk a Haladás VSE együttese lesz